Nagyvilág

Nem alkudoznak a magyarokkal Szerbiában

Milosevic egykori pártjának vezetője a legesélyesebbb a miniszterelnökségre Szerbiában. A magyarok nem rúghatnak labdába.

A “királycsináló” szerepbe került Szerbiai Szocialisták Párt (SPS) sikerének titkát boncolgatják keddi kommentárjaikban a szerbiai lapok, azt latolgatva, hogy milyen esélye van Ivica Dacic pártelnöknek a miniszterelnöki poszt megszerzésére. A Politika című lap szerint amíg a győztesek pörlekednek, harmadikként Ivica Dacic kihasználja a helyzetet. Az elnök- és köztársasági parlamenti választáson megszerzett közel 15 százalékos támogatottsággal bármilyen jövőbeni kormányban megkerülhetetlen partnerré vált, kivéve egy olyan – belgrádi elemzői körökben valószínűtlennek tartott – felállást, hogy a Boris Tadic vezette Demokrata Párt (DS) és a Tomislav Nikolic vezette Szerb Haladó Párt (SNS) mégis nagykoalícióra lép egymással. Elemzők szerint Dacic sikerének az a titka, hogy olyan döntéseket hozott, amelyek határozott ember látszatát keltették, aki “huszárvágásra” is képes, mint amikor betiltotta a melegfelvonulást.

Az egykoron Slobodan Milosevic háborús bűncselekményekkel vádolt néhai szerb és jugoszláv elnök nevével fémjelzett szocialista párt vezetője a Vecernje Novosti című napilapnak hangsúlyozta: először jelenlegi koalíciós partnerével, a DS-sel tárgyal, de nem zárkózik el attól, hogy tárgyaljon az SNS-sel is.

A választások utáni helyzetet elemezve az újvidék Magyar Szó megállapítja, hogy a vajdasági magyarok a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) révén nemcsak hogy meg tudták tartani pozíciójukat, hanem meg is erősítették azt mind köztársasági, mind pedig tartományi szinten. A cikk szerzője, Németh Zoltán szerint “most az alku ideje következik”, de az alkudozásokhoz – köztársasági szinten – a magyarok nem kellenek. “Ezen választások legsikeresebb vajdasági magyar pártját minden bizonnyal pályára fogják engedni, de nemcsak azért, mert a nagyok különböző megfontolásból számítanak rá, hanem azért is, mert már bizonyított, tud focizni” – írja Németh Zoltán a VMSZ majdani szerepvállalásának lehetőségeit mérlegelve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik