Nagyvilág

Borult a papírforma a szerbiai elnökválasztáson

Bejelentette választási győzelmét vasárnap este Tomislav Nikolic, az ellenzéki Szerb Haladó Párt (SNS) elnökjelöltje, s a választás utáni első nyilatkozatában fogadkozott, hogy Szerbia nem tér le az európai útról, barátokat fog keresni szerte a világon, modern ország lesz, és megszabadul a bűnözéstől.

“Ez nem volt népszavazás sem az Európai Unióért, sem ellene” – hangoztatta ünneplő hívei előtt a nacionalista politikus. Közölte, hogy senkire se neheztel, és együttműködni kíván mindenkivel.”Többé nem tartozom egy párthoz sem, minden politikus érezze jól magát” – idézte szavait a B92 belgrádi rádió-televízió.

Boris Tadic a kormányzó Demokrata Párt (DS) elnökjelöltje nem sokkal Nikolic bejelentése után elismerte választási vereségét és gratulált riválisának a győzelemhez.

“Gratuláltam Nikolicnak. Tiszta és becsületes győzelem” – hangoztatta Tadic, s felszólította a szerbiai pártokat, hogy őrizzék meg az ország európai uniós irányvonalát. Tadic közölte azt is, hogy nem kíván miniszterelnök lenni a majdani kormányban. Nem kívánt jóslatokba bocsátkozni, hogy Szerbiában lesz-e “társbérlet”, vagyis pártja kormányon marad-e Nikolic győzelme után. Tadic a vereség okáról sem akart beszélni, de politikai elemzők szerint a vártnál sokkal rosszabb szereplése az alacsony részvételnek és az érvénytelen szavazatok magas számának tudható be.

Nikolic vezet a szerbiai elnökválasztáson – korábban ezt közölte a Szabad Választásokért és Demokráciáért Központ (CESID) a szavazóhelyiségek 90 százalékában, mintavételi eljárással végzett szavazatszámlálás alapján.

A CESID szerint a nacionalista elnökjelölt a szavazatok 49,7 százalékát szerezte meg, míg Boris Tadic, a kormányzó Demokrata Párt (DS) jelöltje – aki eddig két ciklusban volt Szerbia államfője – a voksok 47,1 százalékát gyűjtötte össze – jelentette a B92 és az RTS rádió-televízió.

Az IPSOS közvélemény-kutató intézet eredményei alapján is Nikolic vezet 48,9 százalékkal, míg Tadic a voksok 47,9 százalékát gyűjtötte össze. A CESID szerint a részvételi arány 45-46 százalékos volt.

Aleksandr Vucic, az SNS alelnöke vasárnap este – egy órával az urnák zárása után – már be is jelentette Nikolic győzelmét. “Szerbia új elnököt kapott ma este: Tomislav Nikolicot” – mondta Vucic az SNS belgrádi székházában újságíróknak nyilatkozva.

Helyszíni tudósítások az SNS belgrádi székházában ünneplik Nikolic győzelmét. A választások előtti napokban készített közvélemény-kutatások még Boris Tadic elsöprő, 58 százalékos győzelmét vetítették előre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik