székesfehévár

A Maroshegyi Óvodát Művészeti Bázisóvodává avatták pénteken délelőtt. Az évek óta kiemelt művészeti neveléssel foglalkozó intézmény fogja össze a program szerint működő óvodákat a megyében.
2012. 04. 29. 07:40
Az öt évvel ezelőtt kezdődött "12 legszebb magyar vers" sorozat keretében a Nemzeti Emlékhelynél Jordán Tamás vezényletével több száz fehérvári diák és érdeklődő együtt szavalta el Vörösmarty Mihály A vén cigány című versét.
2012. 04. 21. 08:10
Csütörtökön délután megtartotta első ülését az újjáalakított Városi Idősügyi Tanács. A fehérvári nyugdíjasokat képviselő szakmai testület tisztségviselőket választott, valamint elfogadta a Tanács munkáját szabályozó SZMSZ-t.
2012. 04. 12. 16:50
Kábeleket, alumínium kapcsolódobozokat lopott a tolvaj a Hosszúséta téren lévő kft. épületétől, majd este visszatért a helyszínre újabb zsákmány reményében. A helyszíni szemle azonban még tartott, így a férfit elkapták.
2012. 04. 03. 10:43
Komoly rendőri erő felvonultatásával, de végül konfliktus nélkül sikerült hétvégén egy végrehajtási eljárást befejezni az egyik kertvárosi részen, Székesfehérváron.
2012. 04. 02. 11:48
Olvasói sztorik