A miniszterelnök hatvanadik születésnapjával kezdett Bita Dániel, Kerner Zsolt, valamint Nagy József a Háromharmadban. Aztán a kamatjövedelmeket sújtó új adó és a multik elüldözése került szóba, majd pedig az, hogy Koszovóban magyar vér folyt.
Ráadásul többféleképpen is el lehet halasztani, és éppen ugyanannyi szavazat kell hozzá, mint a pénzeink befagyasztásához kellett. Erős új zsarolási alapot kaptak a nagy uniós tagországok a magyar kormánnyal szembeni vitában.
Mikulas Bek szerint egyértelmű, hogy a V4-ek között nagyon komoly nézeteltérések vannak. Szerinte Magyarországnak a szakadék széléről kell visszatáncolnia.
Összegyűjtöttük, milyen tényezők teszik nemcsak szükségessé, de politikailag is hasznossá a hétfői látogatást a francia államfőnek és magyar partnerének.
A portugál soros elnökség nyugodtabb fél éve után most az Orbán Viktorral kifejezetten baráti viszonyban lévő szlovén kormány vezeti az EU-t, de 2022 eleje nehéznek ígérkezik a magyar kormánynak.
Macron a hazai újraválasztási kampánya eszközeként használhatja a soros elnökséget, középpontban az üzenettel: rajta kívül senkinek nincs kész és világos terve Európával.
Az Európai Unió nincs jó állapotban. Vajon az ember, aki az elmúlt tizenöt év minden válságánál ott volt, soros elnökként tud-e olyan döntéseket hozni, amelyek megmentik a kontinenst az eljelentéktelenedéstől?
Málta veszi át az Európai Uniós soros elnökségét Szlovákiától. Elemzésünkben azt néztük meg, a Visegrádi országok hogyan ellenzik minden erővel a menedékkérők elosztására vonatkozó közösségi javaslatokat.