Nagyvilág

Kitűzték, majd azonnal le is vették az Európai Unió zászlaját a párizsi diadalívről

Alain JOCARD / AFP
Alain JOCARD / AFP

Január elsejétől fél évre Franciaország veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét Szlovéniától. Ebből az alkalomból a Diadalív emlékműre kitűzték az Európai Unió zászlaját, amit viszont vasárnapra már el is távolítottak. Clement Beaune, az európai ifjúsági ügyek minisztere pénteken a Reuters hírügynökség szerint még arról beszélt, hogy a zászló „néhány napig” fog kint maradni, most viszont azt mondta, hogy a tervek szerint távolították el a lobogót.

Marine Le Pen szélsőjobboldali pártvezető szombaton kijelentette, hogy fellebbezni fog a francia államtanácsnál az EU lobogójának levonása érdekében.

A kormány kénytelen volt eltávolítani az Unió zászlaját a Diadalívről, ez gyönyörű hazafias győzelem, így 2022 elején

– nyilatkozta diadalittasan Le Pen vasárnap. Clement Beaune ezt úgy kommentálta, hogy Le Pen és más vezetők félreérthettek valamit, amikor azt mondták, hogy az EU-zászló kiszorítja a francia nemzeti lobogót, mivel utóbbi nincs is állandóan kihelyezve a Diadalívre.

Franciaországban idén áprilisban tartanak választásokat, ám Emmanuel Macron még mindig nem közölte, újraindul-e az elnöki posztért. 2017-es megválasztásakor a jelenlegi elnök a második fordulóban legerősebb ellenfelét, Marine Le Pent 66-34 százalékos arányban győzte le. A legtöbb közvélemény-kutatás szerint Macron ha indul, várhatóan újra nyerni fog, igaz, kisebb fölényre lehet számítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik