rendőrség

Az elkövető egy pisztolynak látszó tárggyal követelte a pénzt a takarékszövetkezet alkalmazottjaitól, akik több millió forintot átadtak a rablónak – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel. A bankfiók egyik alkalmazottja a rabló után ment, majd megjegyezte annak az autónak a típusát és a rendszámát, amelyikbe a férfi beszállt – mondta el a történteket [...]
2010. 04. 06. 16:42
Az emberölés bűntettétől elkülönítve kezelik a csoportosan elkövetett garázdasággal gyanúsítottak aktáit; az emberölés nyomozati anyaga 16 ezer 922 oldalt tesz ki, míg az utóbbi bűnesetet illetően 17 ezer 285 oldalnyi irat keletkezett – mondta Frankó Marianna. Életellenes bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt öt emberrel szemben élt a rendőrség vádemelési javaslattal: R. Sándor 30 éves sárbogárdi, N. [...]
2010. 04. 02. 19:02
A büntetett előéletű férfi január 26-án az éj leple alatt leverte a lakatot az egyik húsboltról, majd az ajtó befeszítésével behatolt az épületbe, ahonnan 235 ezer forint értékben tulajdonított el többek között füstölt kolbászt, szalámit, füstölt csülköt, illetve szalonnát – nyilatkozta a hir24.hu-nak Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtósa. A rendőrség a bejelentést követően [...]
2010. 04. 02. 10:28
Két 22 éves többszörösen büntetett előéletű férfi elhatározta, hogy úgy szereznek pénzt, hogy az egyik közös ismerősükhöz bemásznak, majd az ott lévő hegesztőtranszformátort ellopják. Kerékpárral meg is érkeztek a helyszínre, átmásztak a kerítésen, majd elvonszolták a 60 kilós tárgyat egy ismerősükhöz, aki nem tartózkodott otthon – mondta a hir24.hu-nak Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság [...]
2010. 04. 02. 10:24
A rendőrök még 2006. november 16-án intézkedtek egy ittas férfival szemben, aki agresszívan lépett föl egy postahivatalban, trágár szavakkal szidalmazott egy postai alkalmazottat, s többször beleütött a kiszolgáló ablaknál lévő pultba és a falba. A biztonsági őr hívására a helyszínre érkező rendőrök a férfival szemben testi kényszert alkalmaztak. A hason fekvő férfit leszorították a földre, [...]
2010. 04. 01. 12:55
Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint Kiss Ernőt az elmúlt időszakban tanúsított magatartása miatt eltiltotta az egyenruha viselésétől és a rendfokozat használatától Forgács Imre miniszter Bencze József országos főkapitány javaslatára. “A több esetben nyilvánosságot kapott – részben szándékos tevékenységből fakadó – cselekmények a rendőrség megbecsülését és tekintélyét rombolják, valamint a közvéleményben megbotránkozást keltenek, ezért a rendőrség [...]
2010. 03. 26. 15:30
Előzetes letartóztatásban marad a BKV-üggyel összefüggésben gyanúsított Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főpolgármester volt főtanácsadója. A Fővárosi Bíróság azonban Zelenák Tibort, a BKV volt főosztályvezetőjét szabadlábra helyezte. A Fővárosi Bíróság pénteken közölte, hogy M. Ernő gyanúsított június 5-ig előzetesben marad. A Fővárosi Bíróság Z. Tibor gyanúsított esetében ugyanakkor megváltoztatta az elsőfokú bíróság végzését, megszüntette előzetes letartóztatását [...]
2010. 03. 26. 12:20
Kiss Ernőt a XII. kerületben, az utcán találták meg vérző fejjel csütörtökön hajnalban. A mentők súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A nyugalmazott tábornok állapota életveszélyes, mesterségesen altatják a Honvéd Kórház intenzív osztályán – értesült a HavariaPress. Kiss Ernő ittas vezetés miatti büntetőpere a múlt héten, pénteken kezdődött a Fővárosi Bíróságon. A megvádolt tábornok a tárgyalás kezdetén [...]
2010. 03. 25. 19:26
A Tokaji Rendőrőrs járőrei azonnal a helyszínre érkeztek, ahol a tolvajok a fán ülve javában fűrészeltek. A rendőrök felszólították őket, hogy “magaslati tevékenységüket” fejezzék be. A meglepett két tarcali férfi elszámoltatásuk során elismerte a bűncselekmény elkövetését, mint mondták az oszlopon lévő trafóból akarták a fém alkatrészeket lefűrészelni, hogy azokat később értékesíthessék. A járőrök a Tokaji [...]
2010. 03. 22. 13:52
A balatonfüredi rendőrkapitányság vizsgálatot indított az ügyben – tájékoztatott a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A Major utcában, a művésztelepnek nevezett területen (a fővárosi képzőművészeti főiskola ingatlanán) egy U-alakú, náddal fedett juhhodály teljes tetőzete égett le szerda hajnalban – mondta Frankó Marianna, megjegyezve: a tűz martalékává vált egy kilenc kocsiból álló városnéző kisvonat és egy hintó [...]
2010. 03. 17. 18:03
Az ügyet vádemelési javaslattal a rendőrség átadta az ügyészségnek – közölte a megyei főkapitányság. A tábor volt vezetője, Orbán István, az MSZP Komárom-Esztergom megyei alelnöke volt. 2008 szeptemberében vették őrizetbe, 2009 március végén mondott le a tatai képviselő-testületi mandátumáról. Nyilatkozatában ártatlannak vallotta magát, és közölte, hogy az előzetes letartóztatása óta összegyűlt képviselői tiszteletdíját a tatai [...]
2010. 03. 17. 16:57
Olvasói sztorik