Belföld

KIM: gyerekbarát meghallgatószobák a rendőrségen

A Hír24 információi szerint Navracsics Tibor kezdeményezte a rendőrségnél, hogy 2014-ig, a megyeszékhelyeken alakítsanak ki gyermekbarát meghallgatószobákat.

Évente több ezer gyermek kerül kapcsolatba – tanúként, áldozatként vagy elkövetőként – az igazságszolgáltatással. A Hír24 birtokába került szakértői vélemény szerint, amennyiben a rendőrségen, illetve bíróságon nem tartják szem előtt a gyermekek speciális jogait, úgy tovább fokozhatják az elszenvedett traumát, valamint növelhetik az esélyét annak, hogy a gyermekek ismét áldozattá váljanak.

Úgy tudjuk, Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter a rendőrségnél kezdeményezte, hogy a 14 évnél fiatalabb gyerekeket csak speciális, úgynevezett „meghallgatószobákban” lehessen kihallgatni. 2014-ig minden megyei kapitányságon létre kell hozni ilyen speciális helyiséget.

A gyerekbútorokkal felszerelt szobákban rejtett kamerákat helyeznének el, a szakemberek rajzokkal, szerepjátékokkal átszőve hallgathatják meg a gyerekeket. A kicsik számára rajzolóasztalokat állítanak be, hogy könnyebben lerajzolhassák azt, amit szavakkal nehéz elmondani. „Ugyanezt a célt szolgálja a fiú és lány baba, ezekkel – szexuális bűncselekmények esetén – el tudja mutogatni, hogyan történt a bűncselekmény” – áll a KIM szakmai anyagában.

Információink szerint a büntetőeljárás során lehetőség nyílna arra is, hogy a gyerekeket csupán egyszer hallgassák meg, a későbbiekben pedig csak a meghallgatószobában készült felvételeket használnák. Ez a lépés azért fontos, mert a gyermekeket így meg lehet óvni a felesleges traumáktól.

A meghallgatószobák csak a közigazgatási és igazságügyi miniszter által – a belügyminiszter egyetértésével – kiadott engedéllyel működhetnek. Az ORFK szerint eddig két olyan gyermekbarát meghallgatószoba van, amely megfelel a KIM követelményeinek.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.