Közélet

Összetört autók, üldözés Budapest utcáin

A társaság több autót is összetört menekülés közben.

A rendőrségre dél körül érkezett a bejelentés, hogy két férfi és egy nő be akar törni a II. kerületi Rákóczi út egyik házába. A csapat két férfi tagja átmászott a kerítésen, míg harmadik társuk kint várakozott. A rendőrök a helyszínre mentek, a betörők amint ezt észrevették, menekülőre fogták. Bepattantak saját kocsijukba, és gázt adtak, a rendőrök pedig  a nyomukba eredtek.

Az ámokfutók fittyet hányva minden szabályra, a forgalommal szemben haladva, autókat összetörve igyekeztek egérutat törni. Végül saját kocsijukat is sikerült használhatatlanná tenniük, így kénytelenek voltak gyalog menekülni. A nőt még a helyszínen sikerült elkapniuk az egyenruhásoknak, míg az egyik férfit – a kocsi sofőrjét – nem messze társától, a I. kerületben fogták el. A banda harmadik tagját nagy erőkkel keresik – mondta el a Hír24-nek a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. Üldözés közben senki sem sérült meg.

Horváth Katalin Fanni megerősítette a Hír24 értesülését, miszerint megjelent a helyszínen Pintér Sándor belügyminiszer is. A tárcavezető éppen arra járt autójával, és látta az akciót. A szóvivő szerint a belügyminiszter egy ideig a helyszínen maradt, míg megbizonyosodott róla, hogy minden rendben van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik