Egyetlen hazai előadót sem láthattunk még ilyen közelről felnőni, mint Pogány Indulót. A fiatal rapper tabukat nem ismerve mutatja meg magát az új, róla készült sorozatban, amiről a rendező és a producer is nyilatkozott lapunknak.
Ahogy az idei fesztiválszezonban megszokhattuk, a Szigeten is többször „Mocskos Fidesz” skandálásban tört ki a közönség. Külföldi vendégeket kérdeztünk a jelenségről.
Hetekkel a Sziget kezdete előtt kellett újraalkotni a pénteki napot a Nagyszínpadon, miután A$AP Rocky és Michael Kiwanuka is lemondta a koncertjét. Az este nem is lett annyira bombasztikus, pláne a délutáni Pogány Induló koncert után.
Horváth László kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos mai posztjában ismét utal rá, hogy a popszakma valamiféle átfésülése nem áll távol a Fidesz szándékától.
Mennyire szerep a gengszterkedés? Mi különbözteti meg őt a többi hiphop előadótól? És akkor most Szeged vagy Budapest? Beszélgetés a fiatal rapperrel, aki felbukkanása óta üstökösként hasít a magyar hiphop közegben.