A világ nyolc vezető ipari országának csoportjából (G8) hivatalosan is kizárták Oroszországot, ami így mostantól G7. A találkozón szerepjátékot is játszottak.
Barack Obama amerikai elnök azon aggodalmának adott hangot kedden, hogy Oroszország újabb ukrajnai területeket kebelezhet be, egyúttal pedig figyelmeztette Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy tartózkodjon ettől.
Andrej Zubov orosz történészprofesszor hétfőn közölte, hogy elbocsátották állásából, miután egy orosz lapban korábban olyan írása jelent meg, amelyben az Anschlusshoz hasonlította a Krím félsziget annektálását.
Moszkva a nemrégiben elfogadott kanadai szankciókra válaszul beutazási tilalmat rendelt el tizenhárom kanadai tisztségviselő és törvényhozó ellen - jelentette be hétfőn az orosz külügyminisztérium.
Cáfolta hétfőn az Oroszországi Liberális Demokrata Párt (LDPR) azt, hogy vezetője, Vlagyimir Zsirinovszkij Ukrajna felosztását javasolta Lengyelországnak, Magyarországnak és Romániának.
Robbanásveszélyesnek nevezte a helyzetet az ukrán külügyminiszter. Azt mondta, ha az oroszok megszállják az ország keleti régióit is, akkor nehéz lesz visszatartani a sajátjaikat.
Növekszik az Ukrajna és Oroszország közötti háború veszélye - jelentette ki Adrij Descsicja ukrán külügyminiszter az amerikai ABC televízió által vasárnap sugárzott interjújában.
Az orosz elnök elrendelte, hogy az Oroszországi Föderációba felvett Krím félszigeten az orosz törvényeknek megfelelő új közigazgatási struktúra épüljön ki.
Washington szkeptikus azokkal a Moszkva által adott biztosítékokkal kapcsolatban, amelyek szerint az ukrán határon észlelt orosz csapatmozgások nem jelentenek többet egy hadgyakorlatnál.