Nagyvilág

„Putyin az orosz birodalmat akarja újjáépíteni”

Ezt John McCain, republikánus szenátor mondta a BBC-nek, majd hozzátette, az orosz elnök egy „KGB-ezredes”.

McCain úgy látja, Putyin szerint a XX. század legnagyobb katasztrófája a Szovjetunió szétesése volt, és most helyre akarja állítani az „orosz birodalmat”.

Az amerikai republikánus szenátor – a Moszkva elleni büntetőintézkedések szószólója – a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: az orosz elnök e törekvései miatt aggályos például Moldova helyzete is, különös tekintettel arra, hogy Moldova nem NATO-tag. McCain hozzátette, hogy aggódik a balti államokra gyakorolt, „máris érezhető” nyomás miatt is.

Az amerikai politikus szerint Putyin azt számolgatja, hogy „mi az, amennyit még megúszhat, ugyanúgy, ahogy Adolf Hitler is ezt számolgatta az 1930-as években”.

A szenátor alig burkoltan bírálta Európát, mondván: „eddig sok a beszéd, és nagyon kevés a tényleges lépés ahhoz képest, hogy Oroszország mit tett (Ukrajnában), lerohanva egy szuverén országot”.

McCain szerint a Nyugat és személyesen Barack Obama amerikai elnök is „totálisan félreértette”, hogy milyen ember és mi mindenre képes Vlagyimir Putyin, és eljött az ideje az orosz elnökről alkotott vélemény „teljes átértékelésének”.

Hiba lenne, ha az USA beszállna

Vlagyimir Csizsov orosz EU-nagykövet a BBC-nek nyilatkozva ugyanakkor kijelentette, hogy a Krím és Oroszország „újraegyesítése” nem volt előre tervezett akció. A diplomata szerint mindazonáltal a lépés egy „60 évig tartó abnormális helyzetnek vetett véget”.

Csizsov szerint „súlyos hiba” lenne, ha az Egyesült Államok katonákat vagy katonai segélyt küldene Ukrajnába. Hozzátette azonban, hogy Oroszországnak egyáltalán nem áll szándékában fegyveres erő küldése Ukrajna „vagy Európa” más térségeibe.

Moszkva csak azt akarja, hogy „bárki legyen is hatalmon Kijevben”, vegye figyelembe az Ukrajna keleti részén élő orosz nemzetiségűek, orosz ajkúak és az országrész teljes lakosságának érdekeit – mondta a BBC-nek nyilatkozva vasárnap Oroszország EU-nagykövete.

A NATO szerint igen jelentős orosz erő áll az ukrán határon

Oroszország nagy katonai erőt állomásoztat Ukrajna keleti határa mentén – közölte vasárnap a NATO fő katonai parancsnoka, s kifejezte aggodalmát, hogy az fenyegetést jelenthet Moldova többségében orosz ajkú, szeparatista Dnyeszter menti területére.

Philip Breedlove amerikai tábornok, az atlanti szövetség európai erőinek és az Európában állomásozó amerikai erőknek a főparancsnoka a Német Marshall Alap eseményén hangoztatta aggodalmát amiatt, hogy Moszkva váratlanul bejelentett hadgyakorlatokkal készíti fel erőit esetleges gyors behatolásra szomszédos államokba, ahogy azt Ukrajna krími régiójában tette.

„Az ukrán határtól keletre most álló (orosz) erő igen-igen nagy, és igen-igen nagyfokú készültségben van” – mondta Breedlove.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik