Emma nénit egy XV. kerületi idősek otthonából lakoltatták ki. A polgármester azt mondja, próbáltak segíteni a nőnek, de ő nem volt hajlandó együttműködni.
Olaszországban, Horvátországban és Spanyolországban is tanácskoztak. Málagában például a szegénység elleni harcról cserélt eszmét a XVIII. kerület polgármestere kollégáival.
Markánsabban tükröződnének a kerületek érdekei az új összetételű Fővárosi Közgyűlésben a Fidesz szerint, az ellenzék szerint a rendszer aránytalan képviseletet eredményez.
Három nemzetiségi mandátum kiadásáról döntött a Nemzeti Választási Bizottság Budapesten: két mandátumot lemondás miatt kellett betölteni, egyet pedig azért, mert a képviselő hosszú ideig nem vett részt a testületi munkában.
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) elnöke szerint a kormány intézkedései miatt nem maradt pénz a beruházásokra és az eszközpótlásokra.
Április 3. éjfélig pályázhatnak a hátrányos helyzetű önkormányzatok és intézményeik a szociális földprogram keretében, amelynek célja a kiírás szerint a helyi munkanélküliség kezelése a különösen hátrányos helyzetű csoportoknál, valamint a feketegazdaság visszaszorítása.
Pénteken lezárul az adósságátvállalás folyamata, március 1-jén új élet kezdődik az önkormányzatoknál - jelentette be Tállai András csütörtöki sajtótájékoztatóján.