A vasárnap Pekingbe érkezett magyar olimpiai csapat néhány tagja máris átesett az első doppingellenőrzésen. Három kézislabdás hölgy, majd feltehetően a női vízilabdacsapat néhány tagja is sorra kerül.
Zökkenőmentes volt a szombaton útra kelt magyar olimpiai csapat belépése Kínába, illetve szálláshelyének elfoglalása a sportolói faluban. A kajak-kenusok hajói is már Pekingben vannak, és napokon belül a végcéljukra, a Sunji Evezős és Kajak-Kenu Pályára is befutnak.
Októberben már tudja, mit csinál Kemény Dénes: a dámbarcogás időszakát külföldön tölti. Szeptemberben azért itthon lesz, főként azért, mert akárhogyan alakul is az olimpia, a nyilvánosság elől nem akar elbújni. Meg a szarvasbőgés itthon sem rossz – nem beszélve arról, hogy a Leányfalu környéki, kerttipró vaddisznók helyében már most neurotikus lennék. Figyelő Szalon Kemény Dénessel.
Minden idők legjobb olimpiai falujának nevezte a pekingit Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke. A belga sportdiplomata nem kért elnézést a korábbi kijelentéseiért az internethasználatról.
Súlyos betegségben elhunyt Gerevich György, a Vasas kardvívóinak mestere. A Magyar Olimpiai Bizottság honlapján olvasható hír szerint a tréner még részt tudott venni júliusban a kijevi Európa-bajnokságon, azt követően azonban kénytelen volt lemondani a pekingi utazást.
Szombaton dél után néhány perccel útra kelt Pekingbe, a pénteken kezdődő olimpiára a magyar csapat legnagyobb része, 12 sportág 125 versenyzője és szakvezetője, valamint az egészségügyi csoport munkatársai.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) illetékese beismerte, hogy a jövő pénteken kezdődő olimpiának otthont adó Kína sosem ígért szabad internethasználatot az újságíróknak.
Négy női és hét férfi kajakos, valamint öt kenus képviseli Magyarországot a pekingi ötkarikás játékokon - velük szemben két-három aranyérem az elvárás.
Nem indul a pekingi olimpián Marija Sarapova, a női teniszezők világranglistájának jelenlegi harmadik helyezettje. Az orosz klasszis vállsérülése miatt pihenőre kényszerül.
Az 1940-ben Tokióban esedékes olimpia elmaradt az akkoriban kialakult háborús helyzet miatt, helyette Helsinki rendezhetett volna, de a történelmi események folytán végül nem volt olimpia sem ebben, sem az ezt követő néhány esztendőben. Huszonnégy évvel később, az első Ázsiában rendezett olimpiát nagy odafigyeléssel, alapos előkészítéssel rendezték.
Az 1908-ban elmaradt római szervezésű olimpia után - melyet a Vezúv kitörése miatt mondtak vissza az olaszok - az 1960-as remekül sikerült. Az örök városban megtartott verseny hangulatát alapjaiban határozta meg, hogy egyes számokat antik épületekben és romokban rendeztek meg, ahol a versenyzők és nézők nagyon közel érezhették magukat az ókori gyökerekhez.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) engedélyezte Iraknak, hogy részt vegyen a pekingi játékokon. Irak négy versenyzővel képviseltetheti magát az olimpián.
Az orosz Jelena Iszinbajeva kiváló formában van: új világcsúccsal, 5,04 méterrel nyerte a női rúdugrást a monte-carlói atlétikai Szuper Grand Prix-viadalon.
A pekingi Nemzeti Vízsportok Centere egyike az olimpia alkalmából újonnan létesített épületeknek, s bár a figyelmet a stadion, azaz a Madárfészek inkább kivívta, a Vízkocka az architektúra szempontjából nem marad el terjedelmesebb szomszédjától.
A magyar forradalom és a szuezi válság árnyékában került sor a melbourne-i játékokra. A budapesti események miatt több ország bojkottálta az olimpiát. A mieink vállalták a szereplést, s az otthoniakért is küzdve kilenc aranyat nyertek.
Harmadfokú égési sérüléseket szenvedett Görbicz Anita, az olimpiára készülő magyar női kézilabda-válogatott irányítója. Sinka László, a magyar szövetség főtitkára elmondta, hogy a győri játékos hétfőn este otthonában szenvedett háztartási balesetet.
Az úszó Kerékjártó Tamás személyében megérkezett a pekingi olimpiai faluba az első magyar versenyző. Kerékjártó az Egyesült Államokban tanul, onnan utazott a játékok színhelyére.