A Costa Concordia kedd éjszaka óta házi őrizetben levő kapitánya kihallgatásán elismerte, hogy manőverhibát követett el, de szerinte ő nem szegte meg kötelességét.
Az olaszországi magyar képviseletek értesülései szerint nyolc magyar is utazott a zátonyra futott olasz óceánjáró hajón, közülük hárman a személyzet tagjai voltak.
Olcsóbb és kizárólag hazai terméket kínál az első olasz katolikus élelmiszerportál, mely etikus kereskedelemmel igyekszik segíteni a válság sújtotta családokon és plébániákon valamint az olasz termelőkön is.
Repedés fenyegeti Olaszország egyik legszebb reneszánsz palotáját Mantovában. A falakon keletkezett törést egyszer már kijavították, de ez sem segített.
A decemberi letartóztatások után szerdán a cremonai főügyész, Roberto Di Martino bejelentette, hogy további 40 futballista ellen indult nyomozás az olaszországi bundabotrányban.
Munkaértekezletre és vacsorára is bérbe vehető a Ferrari egykori központja. Aki kifizeti a bérleti díjat, akár Enzo Ferrari székében is helyet foglalhat.