Külföld

Kormányt alakítana a humorista

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2013. 03. 21. 12:47

Az olasz államfő Beppe Grillóval egyeztetett a kormányalakításról.

Az 5 Csillag (M5S) civil mozgalommal folytatta csütörtökön Giorgio Napolitano olasz államfő az egyeztetést a kormányalakításról. Az olasz sajtó történelmi eseménynek nevezte ezt. A találkozó után Beppe Grillo helyett az M5S szenátusi, illetve képviselőházi frakciójának vezetői, Vito Crimi és Roberta Lombardi közleményt olvastak fel. Közölték, hogy mivel a választásokon a pártok között az M5S kapta a legtöbb szavazatot (25,5 százalék), ezért a civil mozgalom kíván kormányt alakítani 20 pontos programja megvalósítására.

Ez többek között az állampolgári jogon járó szociális segélyt tartalmazza, a pártok állami finanszírozásának eltörlését és népszavazást az eurózónából való kilépésről. Ha az M5S nem kapja meg a kormányalakítási megbízatást, akkor a nemzetbiztonsági kérdésekkel foglalkozó – és a RAI közszolgálati televíziót felügyelő – parlamenti bizottság elnöki székét akarják. Grillo csütörtökön találkozik az Egyesült Államok olasz nagykövetével, aki a választások után az M5S-t „követendő politikai példának” nevezte.

Az államfő szerdán kezdte meg a parlamenti pártokkal az egyeztetést. A kisebb csoportok után csütörtökön a három legnagyobb erő – az M5S, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) és a balközép Demokrata Párt (PD) – küldöttségeivel folytatódnak a konzultációk. A PdL nevében Silvio Berlusconi pártelnök és Angelino Alfano PdL-főtitkár tárgyal Napolitanóval. A PD-t a párt miniszterelnök-jelöltje, Pierluigi Bersani képviseli, aki szintén kormányalakítási megbízást készül kérni Napolitanótól. Elemzők szerint Napolitano vagy a parlament elé küldi Bersanit, hogy ott mérje fel, mekkora többségre számíthat, vagy Bersani helyett pártok feletti személyt bíz meg a kormányalakítással. Az államfő várhatóan pénteken jelenti be döntését.

Beppe Grillo nem viccelt

Bárhogy is alakul, a komikus alulról szerveződő mozgalmának erkölcsi győzelme biztos. Az óriási siker magát Grillót is meglepte, aki inkább arra számított, hogy erős ellenzéki figura lehet, az M5S azonban a jelenlegi állás szerint királycsináló lehet. Képviselőinek, a “grilliniknek” jelentős beleszólása lehet abba, hogyan alakul a kabinet. Grillónak magának nem lehet hivatalos tisztsége, mivel 1981-ben elítélték, mert egy három halálos áldozattal járó közúti balesetet okozott. A 64 éves egykori komikus korábban minden parlamentbe került olasz párt együttműködési ajánlatát visszautasította.

„Bersani halott ember” – írta blogjában a politikus, miután a Demokratikus Párt vezetője felkereste őt ajánlatával. Grillo azt is kifejtette, Bersaninak nem „tisztességtelen ajánlatokat” kellene tennie, hanem lemondania, ahogy „bárki tenné az ő helyében”. Bersaninak sikerült „úgy veszítenie, hogy nyert” – fogalmazott a komikus-politikus, aki azt is kijelentette, hogy vagy az ő pártja alakít kormányt, vagy semmilyen új kormányt nem támogatnak, és senkivel sem lépnek koalícióra.

Az egyetlen megoldás, hogy a pártok távozzanak a parlamentből, melyet 100 százalékban a civilek vesznek át” – hangoztatta Grillo a Time amerikai hetilapnak adott interjújában. Mint mondta: amikor a polgárok végre „egyenlők lesznek az állammal”, az M5S funkciója is megszűnik. Ha az M5S kudarcot vall, „kitör az erőszak az olasz utcákon” – vizionálta. A híres közgazdász, Nouriel Roubini szerint az olaszországi politikai vihar elsöpörheti az euróövezetet.

Csak semmi luxus

Az M5S újdonsült törvényhozói ígéretük szerint szakítanak a politikusok eddigi gyakorlatával, és nem verik el az állam pénzét drága szállásra és luxusvacsorákra, amikor Rómában vannak. Ehelyett közös szállásuk lesz és vegetáriánus étrendjük. Politikai elemzők azonban nem nagyon tudják, mit várjanak ezektől az új politikusoktól, akikről semmit nem lehet tudni, ami jelentős bizonytalansági tényező.

Bár Grillo ígéretei néha kissé túl forradalmiak, a politikus néhány megmozdulása arra enged következtetni, hogy realitásérzéke is van. A múlt héten például megdicsérte Giorgio Napolitano olasz államfőt – akit korábban széles körben kritizált –, miután az Berlinben járva lemondott egy vacsorát az olasz választások két szereplőjét (Berlusconit és Grillót) bohócnak tituláló német ellenzéki kancellárjelölttel. „Az utóbbi években Napolitanót sokat kritizálták a szerintem is hibás döntéseiért. De Németországban az én elnökömet láttam. Egy olaszt, aki kiállt magáért. Le a kalappal!” – írta a blogján.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.