Foci

Brazil-olasz: egy fantasztikus barátságos meccs

Brazília, Olaszország (brazília, olaszország, )
Brazília, Olaszország (brazília, olaszország, )

Az olasz és a brazil labdarúgó-válogatott remek meccsen ért el 2-2-es döntetlent csütörtök este Genfben. A selecao már 2-0-ra is vezetett.

Svájc második legnagyobb lélekszámú városában mérte össze erejét barátságos keretek között a 2014-es világbajnokság házigazdája, illetve a legutóbbi Európa-bajnokság ezüstérmese, a két csapat pedig egy nagyon jó kilencven percet produkált. Már a találkozó eleje mozgalmasra sikerült, ha nincs Julio Cesar több nagy bravúrja, akkor akár már igen korán nagy előnyre tehetett volna szert Olaszország.

A Queens Park Rangers veterán kapusa ugyanakkor fogott, mint a zöld festék, így az első percekben hárította a többi közt Antonio Cassano, majd Mario Balotelli ziccerét is, a társak pedig a túloldalon köszönték szépen az olasz védelem kihagyásait és Fred, majd Oscar révén még a szünet előtt betaláltak, 2-0-ról folytatták a felek a második félidőben.

A fordulást követően csökkentette hátrányát Olaszország, egy szöglet után Daniele De Rossi pörgetett okosan a hálóba az emberek sűrűjében. Sőt, az 57. percben megvillant Balotelli is, a tizenhatos előteréből tekert gyönyörű mozdulattal a léc alá, így hamar ledolgozta a két együttes közti különbséget az Azzurri.

A folytatásban még akadt egy nagy helyzete a Milan tarajos csatárának, ám Julio Cesar ismét csak bravúrral védett, a végeredmény így maradt a 2-2. Remek kis mérkőzés volt.

Eredmény – válogatott barátságos mérkőzés
Brazília – Olaszország 2-2 (2-0)
Gólszerzők: Fred (33.), Oscar (42.) illetve De Rossi (54.), Balotelli (57.)


Ajánlott videó

Olvasói sztorik