Már több európai nagyváros csatlakozott az olimpiaellenes népszavazás aláírásgyűjtéséhez, a kinti segítőket kérdeztük, miért érzik úgy, hogy nincs szükségünk egy olimpiára.
A Társadalmi Párbeszéd az Olimpiáért bemutatta, Budapest milyen jól járna egy esetleges olimpiarendezéssel. A 24.hu megtudta, a nézők között nem csak érdeklődők, beépített emberek is voltak.
Az olimpia a nemzeti összetartozás miatt kell, még akkor is, ha közben olyanok viszik a pénzt, akiket nem szeretünk, tudtuk meg a konzervatív szervezet elnökétől.
A grémium emellett egy internetes portálon megjelent, súlyos aggályokat felvető riport ügyében sem jár el, hatáskör hiányára hivatkozva. Animációs filmtámogatásokról is határoztak eheti ülésükön.
A Momentumnak harminc napja van arra, hogy összegyűjtsön 138 ezer aláírást, elképesztő tempóban kezdtek, a felajánlások is ömlenek hozzájuk. A kormány kivár.
Alapos munkával kiderítettek mindent a hatóságok a kopaszokról. Volt köztük olyan is, akit korábban fegyveres rablásért ítéletek el. Majd hirtelen úgy döntöttek, nem történt bűncselekmény.