Belföld

Dübörögnek a politikai árvák, 50 ezer aláírás Orbán olimpiája ellen

Öt nap alatt gyűlt össze ennyi aláírás.

A Momentum Mozgalom budapesti népszavazást kezdeményezett a 2024-es olimpiai pályázat visszavonásáért. Ha összegyűjt 138 ezer aláírást, Budapesten népszavazás lesz. Erre még 25 napja van. Az eddigi mérleg szerint öt nap alatt csaknem 50 ezer aláírást sikerült összegyűjteni – mondta az ATV reggeli műsorában Hajnal Miklós, a mozgalom elnökségi tagja.

Ő bizakodó, elérhetőnek tartja a 138 ezres számot, hiszen hamarosan a kopogtatásból is egyre több aláírást tudnak összegyűjteni és a honlapról letölthető ívek is beérkeznek. Szerinte a kormány nem tájékoztatta az embereket megfelelően az olimpiáról, amit minden adózó fizet. A közvélemény-kutatások szerint felére csökkenne az olimpia támogatottsága, ha megfelelő a tájékoztatás.

Az aláírásgyűjtés után országjárásba kezdenek.

Helyi közösségeket építünk Budapesten kívül, amivel a leginkább meg tudjuk szólítani az embereket az, hogy rengetegen alternatívát keresnek, mert ki vannak a jelenlegi politikától

– tette hozzá a Momentum Mozgalom elnöke. Fekete-Győr András szerint az elmúlt egy hét alapján az látszik, hogy sikerült megmozdítaniuk az embereket, most ők formálják az emberekkel együtt a véleményt. Mint korábban megírtuk, hamarosan párttá alakul a mozgalom, amely nemcsak Orbán Viktort, hanem a politikai elitet is leváltaná, céljuk a politikai kultúra megújítása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik