A Zsivány Egyes új trailerétől még Darth Vaderben is megáll a vastüdő Megérkezett a Star Wars-spinoff végső előzetese, amelyben az akciójelenetek mellett a sötét nagyúrból is többet láthatunk. Keresztesi Ferenc 2016. 10. 13. 13:51 Kultúra
Itt az első kép Az igazság ligája legdögösebb szuperhőscsajáról Aki meglepetésre nem a Csodanőt játszó Gal Gadot lesz. Keresztesi Ferenc 2016. 10. 13. 11:20 Kultúra
Sokba kerül a felelősöknek Harrison Ford lábtörése Súlyos pénzbüntetésre ítélte a bíróság azt a produkciós céget, amely a színész 2014-es forgatási balesetéről tehetett. Keresztesi Ferenc 2016. 10. 13. 09:10 Kultúra
A lány a vonaton lenyomta Bridget Jonest a magyar mozikban Átvette a vezetést a thriller és a Virsliparti is szépen termelt, azonban a Kubo és a varázshúrók már nem muzsikált olyan jól a kasszáknál. Keresztesi Ferenc 2016. 10. 11. 08:00 Kultúra
Óriási, Terence Hill megint westernt forgat Hetvenhét évesen se lehet leállítani Terence Hillt, aki egy olyan filmet jegyez, aminek ő a rendezője, forgatókönyvírója és főszereplője is. 24.hu 2016. 10. 10. 21:03 Kultúra
Már A lány a vonaton robog az élen az amerikai mozikban A regényadaptáció vette át a vezetést Vándorsólyom kisasszonyéktól, miközben a The Birth of a Nation meglehetősen gyengén kezdett. Keresztesi Ferenc 2016. 10. 10. 09:30 Kultúra
Meghalt Andrzej Wajda A világhírű lengyel filmrendező 90 éves korában hunyt el. Farkas György 2016. 10. 10. 05:58 Kultúra
Durr, durr és rock - szédületes az utolsó Kaptár-mozi új trailere Egymást érik az akciók az előzetesben, amelyet a Guns N' Roses-féle Paradise City tesz tökéletessé. Keresztesi Ferenc 2016. 10. 08. 16:20 Kultúra
Az igazság ligája új kisfilmjénél ma nincs menőbb videó a neten A szuperhősmozi forgatásának kulisszái mögé kalauzol a videoklipnek is beillő kisfilm. Keresztesi Ferenc 2016. 10. 08. 12:55 Kultúra
75 éve hunyt el Kabos Gyula A magyar színjátszás legendás alakja hazájából elűzött menekültként halt meg 1941-ben, mindössze 54 évesen. 24.hu 2016. 10. 08. 11:30 Kultúra
Anthony Hopkins elkezdett Twitterezni A 78 éves legenda egy Mark Wahlberggel közös videóval köszöntötte rajongóit. Keresztesi Ferenc 2016. 10. 08. 08:30 Kultúra
Terence Hill október végén üzen Magyarországnak Nagy Spencer-Hill ünnep készülődik Budapesten, ahol maga az egyik színészóriás is üzenni fog a megjelenteknek. Ja, lesz hagymás bab is. 24.hu 2016. 10. 07. 18:05 Kultúra
Szinkronnal is irtó hatásos az Underworld 5 előzetese Magyarul még egy fokkal szórakoztatóbb is a trailer, amelyben Kate Beckinsale ezúttal sem kíméli a vérfarkasokat. Keresztesi Ferenc 2016. 10. 07. 16:20 Kultúra
Tekercsek a dobozban - 1956 hazai filmtermése A tehetség utat tör magának, ahogy mondják, a legkeményebb diktatúra éveiben is készítettek magyar filmeket emblematikus művészek. Persze, nem mindegyik tetszett a pártnak. Papp Sándor 2016. 10. 07. 11:46 1956
Megvan a Szárnyas fejvadász 2 végleges címe A készítők hivatalosan is leleplezték a hazánkban forgó sci-fi keresztségét. Keresztesi Ferenc 2016. 10. 07. 09:30 Kultúra
Videó És azt a filmet vágod, amiben egy gomba leszop egy retket? Csak akkor kattints tovább, ha nem vagy KDNP-szavazó. Zsótér Indi Dániel 2016. 10. 06. 17:35 Kultúra
38 millió forinttal támogatja az art mozikat az EMMI A minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkársága pályázatot hirdet a mozik szakmai tevékenységének támogatására. 24.hu 2016. 10. 06. 16:20 Kultúra
Az megvan, amikor a perverz virsli, a migránsok, Hitler és egy alkoholista moziba megy? Nem? Pedig tényleg megy, pont ma, és nem is vicc. Íme, a heti mozipremierek, melyek olyan színesek, hogy azt se tudjuk, hova kapjunk. Bodnár Judit Lola 2016. 10. 06. 15:29 Kultúra
Natalie Portman visszatért és Jackie Kennedyként hajt rá ismét az Oscarra Előzetest kapott a Jackie című dráma, amely az egykori first lady életének a férje halálát követő szakaszát fogja feldolgozni. Keresztesi Ferenc 2016. 10. 06. 14:45 Kultúra
Brad Pitt nácikra vadászik és Marion Cotillarddal kavar Mindezt a Szövetségesek című kémfilmben, amelynek megérkezett az első hosszabb előzetese. Keresztesi Ferenc 2016. 10. 06. 12:00 Kultúra
Itt vannak az első képsorok a John Wick 2-ből Az előzetes előzeteseként megjelent videóból kiderül, hogy a második filmben Keanu Reevesnek Rómában akad majd lövöldözni valója. Keresztesi Ferenc 2016. 10. 06. 08:20 Kultúra
Hugh Jackman tudja, hogy kell egyetlen szóval behergelni a rajongókat Na jó, nem egy szó, van mellé egy kép is. Azon van rajta a szó. Ami az utolsó Wolverine-mozi címe. Bodnár Judit Lola 2016. 10. 05. 17:08 Kultúra
Japán már megint leiskolázta az animációs filmgyártást A Kubo és a varázshúrok kedves mesének és rétegelt példázatnak is ugyanolyan jó. Kritika. Zsótér Indi Dániel 2016. 10. 05. 17:05 Kultúra
Anyuék nem fajgyűlölők, csak megszállta őket a gonosz Nagyjából így lehetne felvázolni a Get Out címen érkező, meglehetősen bizarrnak ígérkező horror sztoriját. Előzetes. Bodnár Judit Lola 2016. 10. 05. 11:52 Kultúra