Kultúra

Hugh Jackman tudja, hogy kell egyetlen szóval behergelni a rajongókat

Na jó, nem egy szó, van mellé egy kép is. Azon van rajta a szó. Ami az utolsó Wolverine-mozi címe.

A mai filmszínész többfunkciós lény, amellett, hogy filmekben játszik – több-kevesebb tehetséggel, ugye – még remekül kell kinéznie a vörös szőnyegen is, nem baj, ha rutinosan ad interjút, ügyesen egyensúlyoz a szakmaiság és a bulvár között, és főleg nem baj, ha képes hozzátenni filmjei marketingjéhez. A közösségi médiát egészen izgalmasan használják is sokan, az én személyes kedvencem A Szikla, akinek nem lehet betelni a posztjaival, hol a motivációs tréner, hol a profi píáros, hol a cuki bumburnyák apa mutatkozik a posztjaiban, de Jason Momoa keresetlenségét – és edzős posztjait, ha érted, mire gondolok – is értékelem, pedig ő szegény nem annyira tud helyesen írni, amire mindenki másnál kiakadnék. Hugh Jackman ugyan nem tartozik a legötletesebb socialmedia-guruk közé, többnyire változatos helyszíneke készült szelfiket posztolgat, ám ma ő is húzott egy szépet: egyetlen szó+fotó kombóval bedurrantotta a harmadik Wolverine-mozi promócióját.

A Rozsomák, akit itthon valami rejtélyes okból Farkasként ismerünk, harmadik saját mozija – egyben az utolsó film, amelyben Jackman eljátssza a figurát – ugyebár hamarosan érkezik, már amennyiben a jövő március hamarosannak számít. Jackman posztja pedig annyit tett, hogy leleplezte a film címét: Logan.

Ez sem kis újdonság, ugyanakkor van ott még, ahonnan ez jött, ugyanis James Mangold, a film rendezője még ennél is komolyabb bombát dobott le: megosztotta a film forgatókönyvének második oldalát.

Az oldal pedig telis-tele van izgalmas információkkal. Először is: a szolid “fuck” előre vetíti, hogy a stúdió jó eséllyel korhatáros moziban gondolkodik. Aztán: a forgatókönyvírói instrukciókból kiderül, hogy erőszakban nem lesz hiány, és szemben néhány szuperhősmozival – önkritika? – itt ha valakire ráesik valami nagy és kemény tárgy, mondjuk egy autó, akkor az a valaki bezony meg fog sérülni, neadjisten meg is hal, csakúgy, mint hogyha mondjuk lepottyan egy tetőről. Némi hátteret is kapunk:

Ami a hősünket illeti, nos, idősebb lett, és egyértelmű, hogy a képességei már nem ugyanazok, mint egykor voltak. Egyre halványul belülről, és mivel egyre nehezebben gyógyul, így folyamatosan krónikus fájdalom kínozza – ezért a pia mint fájdalomcsillapító.

Ami még biztos, hogy erősen indul majd a film, hisz hősünk már itt a szkript elején balhéba keveredik egy rakás spanyolajkúval, melynek kapcsán a híres karmocskák is előkerülnek. Izgalmak a tetőfokon – a várakozás pedig még elég sokáig tartani fog, a film 2017. március 3-án kerül az amerikai mozikba.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik