Kultúra

Szinkronnal is irtó hatásos az Underworld 5 előzetese

Magyarul még egy fokkal szórakoztatóbb is a trailer, amelyben Kate Beckinsale ezúttal sem kíméli a vérfarkasokat.

Korábban úgy szólt a fáma, hogy Kate Beckinsale az Underworld: Az ébredéssel leszámolt a vámpíros szériával, azonban tavaly májusban a Screen Gems stúdió bejelentette, hogy a színésznő bizony játszani fog a franchise következő felvonásában, az Underworld: Blood Wars című ötödik részben. Az azóta leforgatott és jelenleg már az utómunkálatokat taposó mozihoz nemrégiben megjelent az első előzetes, amelyet immár szinkronosan is végignézhetünk. Egyúttal pedig az akcióhorror magyar poszterét is szemügyre vehetjük:

InterCom
InterCom

Az előzetesből többek között kiderül, hogy a hazánkban majd Underworld: Vérözön címen futó ötödik részben a bizonyos Máriusz (Tobias Menzies) szeméyében új vezérre szert tevő undok vérfarkasok már megint keresztbe akarnak majd tenni az ugyancsak undok vámpíroknak, akik ezért a mindig szigorú (és persze legyőzhetetlen) Selene-hez fordulnak segítségért, hogy mondván ugyan rendezze már le azokat a bestiákat. A nem éppen bonyolult cselekményű filmben David szerepében Theo James, a hibrid Eve-ként India Eisley és a vámpírvezér Thomas megformálójaként Charles Dance is visszatér.

A szériát kiagyaló és annak több darabját is író-rendező Len Wiseman (aki jelenleg még Beckinsale férje, de már nem sokáig) produceri bábáskodásával és az első mozifilmjét dirigáló Anna Foerster rendezésében készült Underworld: Vérözön több, mint egy teljes hónappal az amerikai bemutató előtt: december 1-jén fog a magyar mozikba kerülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik