mesterséges intelligencia
Amerikai tudósoknak 12 másodpercig tartó mesterséges rövid távú memóriát sikerült teremteniük patkányagyakból.
A svájci kutatók robotkarja nemcsak hogy egyből megtanulja, hogy mi a teendő, de néhány próbálkozás után eljut a tökéletességig.
Nem, a Texasi Egyetem kutatói nem az emberiség mielőbbi pusztulására pályáznak.
A Tel Aviv-i Egyetem kutatói a megbánás eszközével tanítanák meg tanulni a számítógépeket.
Egy új módszerrel brit tudósok lemásolták, miként áramlik az egéragyban az információ.
Egy szellemi vetélkedőben a világ szeme láttára alázta meg az emberiséget - ezek után mit csinál egy szuperszámítógép?
A vetélekdő harmadik napján az IBM gépe némi megingás után magabiztosan verte embertársait.
Az IBM számítógépe a második nap végét háromszoros előnnyel fejezte be.
Egy amerikai vetélkedőben egy korábbi bajnok és a Watson nevű számítógép egyaránt 5000 dollárt nyert.
Mert egy magára valamit adó mesterséges intelligencia manapság már nem sakkozik.
És ennek köszönheti Loebner-díját a Suzette névre keresztelt szoftver.
Amerikai kutatók arról számoltak be, hogy első ízben sikerült megtanítaniuk egy robotot hazudni.