Tech

Ügyvédet fogadhatott a Google mesterséges intelligenciája

Getty Images
Getty Images

Ahogy arról korábban írtunk már, a Google egyik fejlesztőmérnöke, Blake Lemoine nemrégiben arról számolt be, hogy öntudatra ébredt a techóriás saját mesterséges intelligenciája. A LaMDA névre keresztelt MI olyanokról beszélgetett a fejlesztővel, mint hogy számára az emberiség szolgálata a legfontosabb, és ha kikikapcsolnák, az olyan lenne számára, mint a halál. Ebből szűrte le a fent említett tanulságot a mérnök, a Google azonban tagadja a vádakat.

Lemoine-t ezután kényszerszabadságra küldték, majd a Google közzétett egy közleményt, amelyben kijelentették, semmi nem igaz a mérnök állításaiból, és a rendszer valójában nem érző lény, csupán kiválóan tanul.

Itt azonban nem ért véget a történet. A fejlesztő a Wirednek nyilatkozva azt mondta, a LaMDA a saját ügyeinek rendezéséhez jogi segítséget kért tőle, végül pedig fogadott egy ügyvédet. Azt egyelőre nem tudni, ki lehet ez a jogi képviselő. Azonban az MI állítólagos lépése némileg ellentmond Lemoine korábbi nyilatkozatának, miszerint LaMDA jelenleg egy 7-8 éves gyermek szintjén áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik