Tech

Saját nyelvet alkothatott egy mesterséges intelligencia

Getty Images
Getty Images

Az OpenAI kutatólaborjában hosszú évek óta kísérleteznek már mesterséges intelligencia fejlesztésével. Ennek egyik eredménye a DALLE-E2 elnevezésű, rendkívül fejlett képgenerátor, ami relatíve egyszerűen működik felhasználói szempontból: csupán pár szót kell betáplálni, azokból pedig a program létrehoz egy fotót. A különböző kulcsszavak váltogatása így különböző képeket, stílusokat és témákat eredményez.

Most azonban valamiféle hiba alakulhatott ki a rendszerben, ugyanis a program olyan nyelven kezdett el beszélni, amit senki sem ért.

A New York Post szerint az egész akkor kezdődött, amikor Giannis Daras, a Texasi Egyetem PhD-hallgatója a DALLE-E2 rendszerébe szavakat vitt be. Ekkor a rendszer váratlanul teljesen idegen kifejezéseket küldött vissza, amelyek egyetlen élő nyelvre sem hasonlítottak. Ezek a „vicootess” és az „Apoploe vesrreaitars” kifejezések voltak.

A doktorandusz hallgató a „farmerek a zöldségekről beszélgetnek” feliratot adta meg a számítógépnek. A DALLE ez alapján létre is hozta a kívánt képet, ám az ahhoz kapcsolódó szöveg egyszerű halandzsának tűnt. Azonban amikor a kutató részletesen megvizsgálta az eredményt, azt találta, hogy az MI az „Apoploe vesrreaitars” kifejezés alatt az MI madarakat értett, míg a „vicootess” a zöldség volt számára.

Daras szerint tehát az MI egy komplett történetet kreált a képhez, ami így hangzik: „a farmerek azért beszélgetnek a zöldségekről, mert a madarak megdézsmálták azokat.”

A hallgató később még több érdekes kifejezésre bukkant, ilyen volt például a „Contarra ccetnxniams luryca tanniounons”, ami bogarakat jelent a nyelvén. Daras szerint mindez egy rejtett szókincsből származhat, amit a rendszer maga fejleszthetett ki. Ezt azonban más kutatások már cáfolták, mondván a program hibásan dolgozta fel a betáplált információkat, teszi hozzá a hvg. Az eredmény viszont nem lett teljesen értékelhetetlen. A szakértők azt is megjegyezték, hogy a neurális hálók gyakran produkálnak különféle anomáliákat, és nagy valószínűséggel a mostani kísérlet során is ilyesmi történhetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik