média

Közel-keleti irodájának megnyitásával és nyugat-európai partnere kiválasztásával lépett a piacra a Korubo, az első, prémiumszolgáltatásokra specializálódott, magyarországi székhelyű, nemzetközi digitális ügynökségcsoport.
2008. 11. 10. 10:31
Együttműködik a kibeszélő show-k jogszerűségének vizsgálatában az ombudsman hivatala és a médiahatóság - állapodott meg csütörtöki közös közleményük szerint Jóri András, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és Majtényi László, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke.
2008. 11. 06. 17:44
A háztartások fogyasztása jövőre 3 százalék körüli mértékben csökken, részben a hitelfelvételi lehetőségek beszűkülése és megdrágulása, részben a recesszióból következő foglalkoztatáscsökkenés, valamint a reálbércsökkenés következtében - áll a Pénzügyminisztérium (PM) által közzétett, a konvergenciaprogram teljesítéséről szóló jelentésben.
2008. 11. 06. 12:31
Három, részvénytársasági formában működő, a jelenlegitől eltérően finanszírozott közmédiummal, a kereskedelmi adók mostaninál lazább tulajdonosi korlátaival, átalakuló, de a Nemzeti Hírközlési Hatósággal (NHH) össze nem vont médiahatósággal számol a médiatörvény utódául szánt jogszabály tervezete.
2008. 11. 04. 18:25
Saját kreatív csapat felállításával erősödött a rádiós együttműködés. Az „Egy hullámhosszon” kampány csapata az országos, regionális és helyi sugárzású adók által delegált kreatív szakemberekkel kezdte meg munkáját, akik közösen dolgozzák ki a december végéig tartó kampányidőszak üzeneteit.
2008. 11. 04. 10:15
Alig léptek Afrika földjére a TV2 hétfő este induló produkciója, A sztárok a fejükre estek szereplői, máris rázós helyzetek egész sora várt rájuk. A volt egészségügyi miniszter egy 111 méter magas hídról ugrott le - írta a Blikk.
2008. 11. 03. 11:16
Október utolsó napján debütált a VIVA Televízió új honlapja. A portálon a videótár, sztárhírek, chat és fórum funkciók mellett saját slágerlistát is összeállíthatnak a felhasználók.
2008. 11. 03. 10:17
Újabb divatmárka vetette meg lábát az Andrássy úton. A Levi’s folytatja a patinás sugárúton, valamint a közeli Fashion Streeten is meghonosodott trendet, azaz kizárólag prémium kategóriás kollekcióit árusítja exkluzív, kétszintes üzletében.
2008. 11. 01. 10:22
Újságíróknak, vállalati és ügynökségi pr-eseknek, valamint kommunikációs szakembereknek tartanak egynapos pr-rendezvényt november végén. A hatékonyságnövelés digitális megoldásokkal alcímet viselő programon hazai és külföldi szaktekintélyek tartanak rövid előadásokat.
2008. 10. 30. 14:22
Olvasói sztorik