Sokasodnak a Playboy esetleges eladásáról szóló híresztelések. Már két érdeklődő neve is szóba került és 300 millió dolláros eladási árat emlegetnek az értesülések. A tárgyalások állítólag már egy éve folynak.
Nagyjából 17 százalékos, azaz négymilliárd forintos bevételcsökkenést vár 2009-re a TV2 - írja Kovács Krisztián kereskedelmi igazgatóra hivatkozva a Napi Gazdaság a hétfői számában.
Több mint hatvanezerrel, 800 ezerre csökkent a UPC magyarországi televíziós szolgáltatásaira előfizetők száma az év első kilenc hónapjában 2008 hasonló időszakához képest. A társaság bevétele közel negyedével, 240,5 millió dollárra esett vissza.
Nem tárgyalnak a tulajdonosok a főváros körzetében sugárzó Roxy Rádió eladásáról - cáfolta az erről megjelent sajtóhíreket Alexander Skvortsov ügyvezető igazgató.
A gazdasági válság sem vetette vissza az akár mini számítógépként is használható okos mobiltelefonok iránti keresletet. A Gartner adatai szerint a harmadik negyedévben 13 százalékkal nőtt az ilyen típusú készülékek forgalma az egy évvel korábbihoz képest.
Az amerikai hírportálok már nem nyomtatott újságokra, hanem egyre inkább televíziókra hasonlítanak; a fő ok a videoreklámok növekvő népszerűsége - állapította meg a The New York Times.
Az idei első kilenc hónapban csökkent a jelentős magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező Axel Springer nyeresége, és a német kiadóvállalat az év egészére is a bevétel és az üzemi eredmény gyengülését várja.
95 százalékos támogatással fogadta el a szervezet modernizáló struktúraváltását és az ahhoz kapcsolódó alapszabály-módosítást a Magyar Reklámszövetség Közgyűlése 2009. november 5-én. Közvetlenebb lesz az érdekképviselet, erősödik a mérhetőség.
Az aktív internetezők 90 százaléka elolvassa az érdekes tárgyú jóváhagyott e-mail reklámüzeneteket, a személyes megszólítás azonban nem minden esetben jelent előnyt - többek között ez derült ki a KutatóCentrum E-Mail Marketing Reportjából.
A recesszió miatt csökken a céges ajándékozási kedv és az ajándékozásra szánt összeg. Továbbra is a nagyvállalatok körülbelül egyharmada vásárol karácsonykor nagyobb tételben reklámajándékot, döntően hagyományos termékeket, viszont lényegesen kisebb lett a más időszakban történő ajándékvásárlás.
Az idén szeptemberben Magyarországon tizenhatezerrel, 1,083 millióra bővült a digitálisan televíziózó háztartások száma a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) gyorsjelentése szerint.
Koporsókkal, urnákkal és egyéb kegytárgyak árusításával szélesítette kínálatát a világ legnagyobb áruházlánca az Egyesült Államokban. A termékportfolió bővülése beleillik a Walmart 'Spóroljon és éljen jobban' üzletpolitikájába.
Paprika Piccante néven új tematikus műsorsávval jelentkezik november 9-től a TV Paprika. A műsorsávban minden este 9 és éjfél között a csatorna újdonságai és kedvencei láthatók.
Rövidesen átdolgozza a Microsoft az MSN honlapját, amelynek egyszerűsített felületén a hotmail és a messenger mellett a twitteres és facebookos kapcsolatok is megjeleníthetők lesznek. A redmondi vállalat reményei szerint az új honlappal a Google rivális keresőmotorjához, a Binghez is több embert tud majd átcsábítani.
Átrendeződött a kisebbik országos kereskedelmi jogosultságot elnyerő Class Rádió tulajdonosi szerkezete. A nagyobbik vételkörzetű FM1-nél szintén átrendeződés várható.
Szeptemberben a vezetékes szélessávú előfizetések száma mintegy tizenhétezerrel, 1,661 millióra emelkedett, közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH). Az ADSL- és kábelmodemes előfizetések száma a hónap végén 175 ezerrel haladta meg az egy évvel korábbit.
Nem kell részegre innunk magunkat, hogy kiderüljön, milyenek is vagyunk valójában. Egy teljes személyiségrajz állítható fel az alapján, milyen sörmárkákat preferálunk, állítja az amerikai Mindset Media friss kutatása.
Angela Merkel német kancellár képe csalogatja a vendégeket egy étterem dönernyársa mellett Ukrajnában, a Fekete-tenger melletti Odessza városban. Az ukrajnai német követség hangsúlyozta: a kancellár asszony egészen biztosan nem adta beleegyezését arcképe ilyen felhasználásához.
A Sláger Rádió mellett a Danubius Rádiót üzemeltető társaság is keresetet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ellen. A frekvenciapereknek nincsen halasztó hatályuk, így a médiahatóság szerződést köthet.
Elektronikai témakörrel foglalkozó életmódmagazint jelentetett meg a Saturn. Az elektronikai áruház a Marquard Mediát bízta meg a márkamagazin kiadásával.
Sokkal jobban kellene kommunikálniuk a környezetkímélő technológiákat, szolgáltatásokat kínáló vállalatoknak. A zöld technológiák piacának fejlődését jelentősen lelassítja a gyenge minőségű kommunikáció, derül ki a Weber Shandwick legújabb kutatásából.
Terhes tinikkel foglalkozó dokumentumfilm stílusú valóságshow-t készített az MTV zenecsatorna. Globális reklámkampány készült a műsorhoz, amely minden országban egyszerre fog indulni.