Üzleti tippek

Egyre kevesebbet költünk karácsonykor

A háztartások napi fogyasztási cikk beszerzéseiből kiemelkedően magas arány jut decemberre, de az elmúlt három évben ez az arány egyre inkább csökkenk – derül ki a GfK Hungária adataiból.

Míg 2006-ban 25 százalékkal költöttünk többet az év utolsó hónapjában, mint egy átlagos hónapban, addig 2007-ben ez a szám 20 százalék volt, 2008-ban pedig csupán 16 százalék. A decemberi szezon elmúlt években megfigyelt csökkenéséhez természetesen hozzájárultak a 2006 negyedik negyedévétől bevezetett megszorító intézkedések hatásai, illetve a 2008 októberében kirobbanó gazdasági világválság – derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet Consumer Tracking felmérésének adataiból.

„Az idei karácsonyra vonatkozó várakozások kapcsán a korábbi évek gyengülő karácsonyi szezonja mellett érdemes figyelembe venni, hogy – 4 százalék körüli infláció mellett – az év első három negyedévében a háztartások körülbelül ugyanakkora összeget költöttek napi fogyasztási cikkekre, mint egy évvel korábban. Tehát, azt mondhatjuk, hogy a háztartások kevesebb élelmiszert és vegyi árut vásároltak az év első nyolc hónapjában, mint tavaly ilyenkor. Emellett a GfK Hungária által negyedévente mért Fogyasztói Bizalom Index is a lakosság alacsony vásárlási hajlandóságát jelzi” – mondta el Dörnyei Otília, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója.

A karácsonyi bevásárlások kedvelt helyszínei a hipermarketek, forgalmát tekintve ennek a bolttípusnak nő a jelentősége leginkább a decemberi szezonban. A tavalyi évben a hipermarketek mellett a drogériáknak sikerült még kiemelkedő forgalomnövekedést elérniük az ünnepi szezonban.

Karácsony általában kiemelkedő szokott lenni a különböző elektronikai termékek kereskedelme terén. A GfK mérései alapján 2008 szeptemberétől kezdve, a globális gazdasági válság kirobbanását követően óvatosabbak lettek a fogyasztók, így az év végi klasszikus karácsonyi időszak nem érte el még a 2007-es forgalmat sem a tartós fogyasztási cikkek piacán.

Számtalan karácsonyi ötlet és értékes nyeremények.
www.advent.hu

Ebben az évben minden terület (szórakoztató elektronikai- és fotótermékek, háztartási kis- és nagygépek, IT piac) forgalma csökkent 2008-hoz képest, amely valószínűleg érinteni fogja az idei karácsonyi időszakot is. A kereslet biztosan fellendül, a kérdés csak az, hogy a már most futó reklám kampányok mekkora növekedést eredményeznek majd az év végére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik