magyar tudományos akadémia
Békés Gáspár, a Tudományos Diákolimpikonok Facebook-oldalának alapítója arról beszél, lát-e esélyt, hogy meghátráljon a kormány az MTA ügyében, illetve hogy mi okozhatja, hogy egyre több kiváló diák hagyja itt az országot.
A német tudományos élet legfőbb tekintélyeiben aggodalmat kelt a magyar kormány MTA-t államosító terve.
Száz kutató egy levelet fogalmazott meg.
Összesen 1600 ember írt már alá egy nyílt levelet a Magyar Tudományos Akadémiáért aggódva.
A miniszter szerint minél gyorsabban szeretné lezárni a kormány a magyar kutatás finanszírozásának felülvizsgálatát.
Lovász László már azt is tudja, hogy mikor kell lemondania.
A Mérce úgy tudja, megvolt a találkozó Lovász és Palkovics közt.
Tíz évvel a tatárszentgyörgyi gyilkosságsorozat után – elmaradt katarzis. Akadémiai ügyek, valamint hogyan szaporodjon a magyar? Írások az Élet és Irodalom pénteken megjelenő számából.
De tárgyalásokra számít, és kompromisszumot is elképzelhetőnek tart.
Videó
Kedden határozott a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége a Palkovics-csomag elfogadásáról. A döntés előtt kérdeztünk akadémiai dolgozókat a kutatóintézetek jövőjéről, az MTA ellehetetlenítéséről.
A nyilatkozatot aláírók kötelességüknek érzik, hogy emlékeztessék az állami vezetőket, hogy rossz úton járnak.
A miniszter szerint az MTA politizál, ami miatt a CEU-ra hasonlít a helyzet.
A Szlovák Tudományos Akadémia Szlovák Történelmi Társulatának Végrehajtó Bizottsága mély aggodalommal figyeli a Magyar Tudományos Akadémia (MTA)
Palkovics László minisztériuma belecsempészte az új tudományfinanszírozási tervezetbe, hogy kutatási tevékenységet végző alapítványok is részesülhetnek az akadémiai intézeteknek és az egyetemeknek ígért összegből. A tét: 27 milliárd forint.
A Magyar Tudományos Akadémia közleményben reagált az Innovációs és Technológiai Minisztérium kijelentéseire.
Fontos tudományos programba csatlakoztak az MTA tudósai.
Az akadémia ebbe nem megy bele.
Addig az ügyben nincs teendő Palkovics László szerint.
A Széchenyi-díjas farmakológus 80 éves volt.
A társadalmi nemekről és a közösségi médiáról inkább ne adogassanak csak úgy elő a tudósok.
A hálózat egy része megszűnik, egy része egyetemekhez kerül. Ami marad, annak munkáját egy új testület irányítja. Az MTA nem tárgyal tovább Palkovics László minisztériumával.
Az MTA sürgeti a komplementer eljárások jogi szabályozásának újragondolását.