Belföld

A kormánykritikus tudósok mételyéről írt Orbánnak, de nevetségesnek tartja a vádakat Freund Tamás

„Sokan megkerestek az akadémikusok közül, hogy vállaljam az elnökjelöltséget. Hosszas vívódás után, erős nyomásra mondtam végül igent” – nyilatkozta az atv.hu-nak Freund Tamás, miután a Qubit arról írt, a neurobiológus a legesélyesebb a Magyar Tudományos Akadémia elnöki posztjára, a távozó Lovász László helyére.

Freund nevetségesnek minősítette azt a felvetést, hogy az akadémia elnökeként utcára tenne kormánykritikus kutatókat. A Qubit előzőleg abból a birtokába került levélből vonta le ezt a következtetést, amelyet a tudós még 2018 decemberében írt Orbán Viktor miniszterelnöknek. Ebben a Palkovics László innovációs miniszter átalakítási tervét több ponton bíráló akadémikus úgy fogalmaz:

a kormányt folyamatosan kritizáló, gyengén teljesítő társadalomtudományi kutatócsoportok, intézetek munkatársai – akiktől szerettünk volna megszabadulni – itt fognak maradni a nyakunkon, külföldön a kutyának sem kellenek, ha intézetük megszűnik, egyetemi állásaikon akkor is túl fognak élni, és onnan tovább mételyezik a közéletet és a fiatalságot.

Miközben szerinte a külföldi karriert fontolgató természettudósok tömeges kivándorlása a valódi veszély.

Freund Tamás ezzel kapcsolatban az atv.hu-nak azt mondta, kérdéses, „mennyire illik egy magánlevélre hivatkozva teljesen téves következtetéseket levonni”. A neurobiológus szerint azért logikátlan a Qubit következtetése, mert bár nincs ilyen szándéka, az MTA elnökeként nem is szüntethetne meg intézeteket. Az akadémia alól kiszervezett kutatási hálózat vezetője ugyanis már nem az MTA elnöke, hanem – az Orbán Viktorral ugyancsak jó viszonyt ápoló akadémikus – Maróth Miklós. Freund arról is beszélt, végig azért szállt síkra, hogy a kutatóhálózat megőrizze az egységét, „most azt látjuk, hogy ez így lett (…), a kutatási szabadság nem sérült, és egyetlen intézet sem szűnt meg.”

Kiemelt kép: MTI Fotó / Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik