Belföld

Palkovicsot azok a német tudósok leckéztetik, akikre előszeretettel hivatkozik

Palkovics László a számára legrosszabb helyről kapott figyelmeztetést: az MTA-t politika alá rendelni próbáló innovációs miniszternek nyolc nagy tekintélyű német tudományos intézmény jelezte, hogy nagyon aggasztónak tartják az Akadémia átalakítására tett kísérletét. Az aláírók között ott van az a német alapkutatásokat folytató Max Planck Intézet, melyre Palkovics állandóan hivatkozik, azt állítva, hogy az ő modelljüket honosítaná meg Magyarországon – írja az Index.

Palkovics kritikusai erre rendre azt mondják, hogy csak bizonyos dolgokat emelne át a német modellből, így külön-külön pedig nem értelmesek ezek az elemek. Ráadásul Németországban nincs olyan szintű kormányzati kontroll a tudomány felett, mint amilyet a magyar kormány tervez az MTA-val kapcsolatban. Például a németeknél alapvető, hogy az intézetek megkapják a költségvetésből az alapfinanszírozásukat, amelyből például a rezsijüket fizethetik, a magyar modell szerint viszont erre is pályázniuk kellene majd a jövőben.

Az Index megszerzett egy levelet, amelyet azok a német tudományos szervezetek jegyeznek, amelyekre előszeretettel hivatkozik Palkovics László. Ebben kifejtik, hogy a Magyar Tudományos Akadémia jól működik, a sikerét pedig nagyban veszélyeztetné az autonómiája csökkentése.

Tisztelt Palkovics miniszter! A Magyar Tudományos Akadémia az egyik legmegbecsültebb tudományos intézmény Magyarországon és Európában

– kezdődik a Palkovicsnak címzett, de Anja Kraliczek német oktatási és kutatási miniszternek is eljuttatott levél, amelyet Matthias Kleiner, a Leibniz Társaság elnöke és a Németországban nagyjából a tudományos akadémia szerepét betöltő Leopoldina elnöke írt alá. Az MTA mellett kiálló állásfoglalás további hat tekintélyes német tudományos intézmény aggodalmát tolmácsolja.

A levél kitér arra, hogy egyáltalán nem igaz, hogy az ötvenes évek óta változatlan az MTA felépítése, ezzel szemben, mint írják, már az Orbán-érában a független kutatóintézetek alapításával modernizálták a szervezeti struktúrát.

Ezek a jelentős sikerek kerülnek veszélybe, amikor az akadémia autonómiája már nem terjed ki a szervezeti és pénzügyi szuverenitásra. Az ilyen korlátozások szembemennek az akadémiai szabadság elvével, és ebből következően a kutatás és oktatás szabadságával, ahogy azt Európában széles körűen elismerik

– állítják a német tudósok.

A német szervezetek levelük végén közlik Palkoviccsal, hogy  ők is támogatják a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének határozatát, melyben minden további megegyezés feltételéül szabták, hogy Palkovics írásban garantálja, hogy megkapják a nekik törvény szerint járó költségvetési pénzt és az alapfinanszírozásukat.

A német tudományos társaságok maguk is nyilvánosságra hozták angol nyelvű levelüket.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik