kultúra
Egy őszi felmérés szerint minden összefüggésben csökkent a vallásos hit Magyarországon - írja a Népszabadság.
2008. 10. 08. 10:03
Újabb öt évre kinevezte Kiss Imrét a Művészetek Palotája vezérigazgatójának Hiller István oktatási és kulturális miniszter.
2008. 10. 07. 17:25
A két nagy képzőművészeti aukciósház menetrend szerint az év vége felé újabb és újabb szenzációval áll elő. Kieselbach Tamás ezúttal egy nyolcvan évig lappangó százmilliós Bortnyik-képet húzott elő a kalapból, Virág Judit Czóbel, Gulácsy és Tihanyi Lajos ismeretlen alkotásival próbált tromfolni.
2008. 10. 07. 07:00
Vasárnap este véget ért Magyarország eddigi legnagyobb zenei kiállítása és zenei demonstrációja, a Vodafone Hangfoglalás, és a három nap alatt a SYMA csarnokban megrendezett hangszerarzenált, illetve a rendezvényhez kapcsolódó négy fővárosi és egy debreceni klub koncertjeit összesen 90 ezren látogatták.
2008. 10. 06. 16:40
Az együttes az új lemezük befejezése után stadionturnéba kezd, ahol júniusban a Pskás Ferenc Stadiont is útba ejtik – derült ki az együttes kiadójának közleményéből.
2008. 10. 06. 14:41
Életének 83. évében, hosszú szenvedés után elhunyt Marton László szobrászművész, akinek száznál is több köztéri alkotása található országszerte - közölte a művész özvegye.
2008. 10. 06. 13:57
A tavaly novemberben elhunyt Szabó Magda Kossuth-díjas író emléke előtt tisztelegtek születésének 91. évfordulóján, vasárnap Debrecenben: egykori iskolájában, a Dóczyban felavatták emlékszobáját, az Aranybika szállóban megnyitották Turcsányi Béla festőművész róla festett portréiból összeállított kiállítását, azt a szobát pedig, ahol debreceni tartózkodásai idején többször lakott, Szabó Magda szalonnak nevezték el.
2008. 10. 05. 16:48
Csak egy kiállítás, a Design Terminál nem nyit meg október 3-án a Design Hét indulásakor – mondta a FigyelőNetnek Pohárnok Mihály az Erzsébet téren két éve üresen tátongó épületben megnyílni készülő intézmény vezetője. A Design ünnepére idén sztár is érkezik.
2008. 10. 03. 16:20
Kate Moss 50 kilogrammnyi színaranyból készült szobrát a British Museum legújabb időszaki kiállításán csodálhatják meg a topmodell rajongói.
2008. 10. 03. 14:19
A hétvégén elvihetjük a gyerekeket hangszereket simogatni a SYMA-csarnokba, lecsengethetjük az estét az A38-on Ibiza DJ-sztárjával, akárha a Café del Maron ücsörögnénk, de a cseh elektronikába is belekóstolhatunk a Gödörben.
2008. 10. 03. 06:00
A Zuhanórepülés című film előzetese fut itt majd próbaképp, hogy jól kifigyeljük, mit tud az admin.
2008. 10. 02. 15:00
Péntek délelőtt 10 órakor kezdődik minden idők legnagyobb magyarországi hangszerkiállítása és zenei demonstrációja a SYMA Sport- és Rendezvénycsarnokban. Itt a vonós és billentyűs hangszerek minden elképzelhető és elképzelhetetlen fajtája megtalálható majd. Pénteken és szombaton öt klubban ingyenes koncerteken külföldi sztárokat is várnak.
2008. 10. 02. 13:40
Reméljük, hogy Gigor Attila nagyszerű, szórakoztató mozija, A nyomozó tarolni fog – nem csak ezen a héten. Amelyen egyébként a premierek között megrázó autokrácia-kialakulás drámával (A Hullám), megfigyelős akció-thrillerrel (Sasszem), zenélő rockerlúzer viccfilmmel (A meztelen dobos) és az osztrák rendező, Ulrich Seidl retrospektív vetítéseinek a folytatásával (Kánikula, Tervezett veszteség, Modellek, Kebelbarát) is találkozhatunk.
2008. 10. 02. 06:00
Egész nap rengeteg koncert lesz az aluljáróktól a zenetermekig a Zene Világnapjá. A szervezők arra buzdítják az amatőr és profi zenészeket, hogy munkahelyükön és az utcákon is zenéljenek, bár ezért felelősséget nem vállalnak.
2008. 10. 01. 12:25
Térey János Asztalizene című művét választották a legjobb új magyar drámának a Színházi Kritikusok Céhének tagjai; a legjobb előadás a Pécsi Nemzeti Színház A képzelt beteg című előadása és a Kolozsvári Állami Magyar Színház Ványa bácsija lett.
2008. 09. 30. 11:51
Életének 102. évében elhunyt Jászai Joli színésznő. A csaknem százéves koráig aktív művésznőt pénteken Piliscsabán érte a halál.
2008. 09. 29. 16:50
Idén ünnepli 35 éves jubileumát a több változás után jelenleg Kanizsa Nemzetközi Jazzfesztivál néven futó kétnapos eseménysorozat, amelynek jövő heti koncertjein a szerb Boban Markovic és az amerikai By Any Means formáció lesz a két legnagyobb név.
2008. 09. 29. 13:58
A The Sun című brit bulvárlap szerint jövőre a Led Zeppelin majdnem a legendás felállásában indul turnéra. Az elhunyt dobos, John Bonham helyett a fia, Jason fog játszani a fellépéseken.
2008. 09. 29. 10:17
Több mint háromórás koncertet adott a Sportarénában a 30 éves szülinapját ünneplő Hobo Blues Band. Nemcsak a nézőtéren, a színpadon is telt ház volt. Bill király volt, Tátrai szólózott, Hobo meghatódott.
2008. 09. 28. 12:27
Magyarországon forgat egy hete Isabelle Legeron, akinek a Travel Channel tévén immáron negyedik évadához érkezett sorozata, a Journey into Wine. A világhírű londoni borszakértő a magyar fehérborokra kíváncsi.
2008. 09. 24. 14:26
Szeptember 25-én lesz két éve, hogy megnyitotta kapuit a debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központ (Modem), amely az elmúlt időszakban Debrecent elhelyezte a kortárs képzőművészet térképén.
2008. 09. 24. 13:08
Minden idők legdrágább és legbrutálisabb német filmje – ezt állítják a Baader-Meinhof-csoportról készített legújabb filmről, amely akár egy újabb Oscar-díjat is hozhat a német filmszakmának.
2008. 09. 24. 06:30