Tíz évvel ezelőtt a felnőtt magyar lakosságnak több mint 20 százaléka „nagyon vallásosként” határozta meg önmagát. Ez a szám ma 15 százalék. Ennél is nagyobb mértékben csökkent a rendszeresen templomba járók aránya: 26,5 százalékról 19-re.
Az erről szóló reprezentatív vizsgálatot tavaly ősszel a bécsi Fessel közvélemény-kutató és partnerintézményei végezték 14 volt szocialista országban. Ehhez hasonló kutatás eddig egyszer, 1997-ben készült Kelet-Közép-Európában.
Tomka Miklós vallásszociológus, a felmérés egyik vezetője szerint a számokból az is világosan kiolvasható, hogy a magukat vallásosnak mondók és a templomba járók aránya minden korosztályban csökkent. Jóformán teljesen megszűntek a falu és a város közötti különbségek, ma már nem érvényes a megállapítás, hogy a kisebb településeken erősebb a vallásosság. Tomka Miklós szavaival élve: a korábban lezajlott városi elvallástalanodást követte a falu.
A vizsgált országok közül Románia a leginkább vallásos, kevéssel lemaradva következik Lengyelország és Moldávia. A legjelentősebb emelkedés Szlovákiában következett be, míg a legnagyobb „vallási visszaesés” Litvániában és nálunk. Vallásosság szempontjából Magyarország hátulról a negyedik a sorban: csak a volt NDK-t, Csehországot és Szlovéniát előzzük meg.
Tomka szerint feltételezhető, hogy 1997-ben, az előző vizsgálat idején Magyarországon még a rendszerváltás utáni hangulat „feldobta a vallásosságot”, mára ez elpárolgott. De miért éppen az ellenkező a tendencia Szlovákiában? A vallásszociológus elismeri, hogy nem tudja az egzakt választ. Bizonyosan nem mellékes – jegyzi meg -, hogy Szlovákia nagy részén a falu inkább megőrizte életmódformáló erejét, a fellendülő vallásosság pedig nacionalizmussal párosul.
