Nagyvilág

Újabb légitragédia Oroszországban

Próbaúton lezuhant egy An-148-as típusú repülőgép Oroszországban, Moszkvától 600 kilométerre délre. A személyzet mind a hat tagja életét vesztette.

A kis hatótávolságú, 70-99 utas befogadására alkalmas utasszállító tesztrepülést hajtott végre, ugyanis a mianmari hadsereg részére készültek leszállítani. Útjára a voronyezsi repülőgépgyárból indult és Belgorod várostól 165 kilométerre, Garbuzovo településnél csapódott földnek, mezőgazdasági területen, a fedélzetén két mianmari pilótával is. Az ütközés után a repülő kigyulladt.

“Két ilyen típusú gép szállításáról szól a 2008-ban megkötött szerződés, amelynek értelmében márciusban adnák át az első gépet” – közölték az orosz hadiparhoz közelálló források.

Az orosz-ukrán együttműködésben készült An-148-as gép az ukrán Antonov tervezőiroda terméke, amelynek egyik sajátossága, hogy rossz minőségű pályáról is üzemeltethető. Maximális hatósugara 5000 kilométer, utazósebessége pedig 800-870 kilométer óránként.

A két hajtóművel rendelkező gép 2004. szeptember 17-én emelkedett először levegőbe, tömeggyártása pedig 2007. július 5-én indult el a voronyezsi gyárban.

Az An-148-as rendszeres járatként 2009. július másodikán indult először útjára az ukrán főváros, Kijev és Harkiv város között. Ukrajnában a tervek szerint legalább 80 ilyen típusú gép teljesít majd szolgálatot belföldi és külföldi légi forgalomban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik