A gyermeknevelési támogatás összegének növelését tervezik Romániában. A tárca szerint jelenleg 20 ezer szülőt érintene a "nagymamapénz" összegének növelése Romániában.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) mozgósítható tőkekészletének jelentős feltöltése és a pénzügyi szektor jóval szigorúbb szabályozása szerepel a G20-csoport csütörtöki londoni csúcstalálkozójának fő napirendi pontjai között.
A bécsi ügyészség utasítására letartóztatták Bécsben V. Julius Meinlt, a Magyarországon is ismert osztrák kereskedőcsalád sarját, a Meinl Bank felügyelő bizottságának elnökét - erősítette meg csütörtökre virradóra a pénzintézet a Format című osztrák hetilap értesülését.
A zimbabwei börtönviszonyokról mutattak be titokban készült felvételeket a dél-afrikai állami televízióban, és ezek tanúsága szerint a rabok annyira lesoványodtak és gyengék, hogy nem tudnak lábra állni, sőt alig tudják a szájukhoz emelni az ételt.
Tíz hónapos - két évre felfüggesztett - szabadságvesztésre ítélték Kelet-Szlovákiában a magyarországi Nemzeti Őrsereg egyik tagját, aki árpádsávos zászlóval ünnepelte Rákóczi Ferenc születésnapját.
Iveta Radicová, a szlovákiai ellenzék közös államfőjelöltjének támogatására buzdítja a választókat a Új Szó című pozsonyi napilap szerdán, az elnökválasztás 2. fordulója előtti kampány utolsó napján. Gasparovicról mindeközben azt írták, hogy a magyarokat lépten-nyomon alázza, és Slotához hasonlítják.
Robbanás történt szerda reggel egy gázvezetéken Moldovában a szakadár Dnyeszteren túli területen, így megszakadt az orosz gáz továbbítása a Balkánra - közölte a helyi Tiraspoltranszgaz szállító cég.
Összetűzés volt kedden késő este Strasbourgban NATO-ellenes tiltakozók és a rendőrség között, amely során fény- és hanggránátokat, illetve könnyfakasztó gázt vetettek be.
Erős földrengés rázta meg szerdán Pápua Új-Guineát - közölte az amerikai geofizikai intézet. A Richter-skála szerinti 6,3-os erősségű földmozgás a sziget északi részének partjainál következett be.
Egy kereskedelmi műhold felvételeiből ítélve nem zárható ki, hogy Észak-Korea mégis műhold felbocsátására készül, és nem nagy hatótávolságú rakétával fog kísérletet végrehajtani - közölték szerdán névtelenül nyilatkozó amerikai védelmi tisztségviselők.
A hazai össztermék-érték (GDP) 17 százalékát is elérheti jövőre a brit államháztartási hiány a recesszió és a pénzügyi szektorból befolyó adómennyiség zuhanása miatt, áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző cég keddi előrejelzésében.
Valószínűleg a tengerbe fulladt legkevesebb kétszáz illegális bevándorló Líbia partjai közelében - közölte kedden a genfi székhelyi Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM).
Csak szlovák feladatlapokat kaptak a magyar diákok a nemzetközi Kenguru Matematika Versenyen. Mivel nem egyenlő esélyekkel indultak a verseny idei fordulóján a magyar és a szlovák tanulók, az Érsekújvári és a Komáromi járásban több iskola tanulói nem vettek részt a megmérettetésen.
Hat embert, köztük három gyermeket lőttek le egy családi házban a kaliforniai Santa Clara településen; a halottak között van a feltételezett elkövető is - jelentette egy helyi újság kedden.
A Berliner Zeitung Magyar tévelygés című kommentárjában azt hangoztatta: aki Magyarországon ma miniszterelnök akar lenni, annak bizonyára mazochista hajlamokkal kell rendelkeznie.
Zaklatásnak és hátrányos megkülönböztetésnek vannak kitéve Európa-szerte a leszbikusok, a homoszexuálisok, a biszexuálisok és a transzszexuálisok - olvasható az EU bécsi székhelyű Alapjogi Ügynöksége által kedden Brüsszelben közzétett jelentésben.
Nem volt szerencsés Orbán Viktor kárpátaljai ígérete a kettős állampolgárságról a szlovákiai magyarok érdekeit tekintve, az elnökválasztás második fordulója előtt - írta az Új Szó című szlovákiai magyar lap.