Nagyvilág

Csaknem hatszorosa lehet a brit költségvetési hiány a magyarénak

A hazai össztermék-érték (GDP) 17 százalékát is elérheti jövőre a brit államháztartási hiány a recesszió és a pénzügyi szektorból befolyó adómennyiség zuhanása miatt, áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző cég keddi előrejelzésében.

A Centre for Economics and Business Research (CEBR) prognózisa szerint a következő, 2010/2011-es pénzügyi évben a brit költségvetés hitelfelvételi igénye 208 milliárd font (70 ezer milliárd forint) – a brit éves GDP 17 százaléka – lesz, és 2015-re a GDP-arányos államadósság-ráta eléri a 100 százalékot.

Elszámolták magukat

A CEBR szerint a fő gond az, hogy a kiadási terveket erőteljes adóbevétel-növekedési feltételezésekre alapozva készítették, figyelmen kívül hagyva, hogy az adójövedelmeket növelő tényezők közül sok csak átmeneti. Ezek közé sorolja a ház City pénzügyi szektorában kifizetett banki prémiumokat, megjegyezve, hogy a bankároknak folyósított jutalmak összege a súlyos pénzügyi válság közepette várhatóan a korábbi csúcsszint harmadára zsugorodik.

A CEBR már egy korábbi, e hónap közepén kiadott prognózisában azt jósolta, hogy csak a brit pénzügyi szolgáltató szektorból eredő adóbevételekben több tízmilliárd font kiesés várható, a hatalmas banki veszteségek, a jutalmak csökkenése és az elbocsátások miatt. A ház szerint az áprilisban kezdődő 2009/2010-es költségvetési évben a Cityből mindössze 39 milliárd fontra számíthat a pénzügyminisztérium különböző adók formájában. A legutóbbi csúcsévben, 2006/2007-ben a brit pénzügyi szféra még 67 milliárd font társasági és személyi jövedelemadót fizetett.

Alacsonyabb prémiumok

Ráadásul minden bizonnyal hosszú távú kiesésről van szó: a cég azzal számol, hogy a pénzügyi szolgáltató szektor adóbefizetései még a 2012/2013-as pénzügyi évben is csak 46 milliárd fontra emelkednek vissza. A citybeli bankárok várható éves jutalmairól – a pénzügyi szektorból eredő adóbevételek egyik fontos forrásáról – kiadott becslésében a CEBR összesen 2,769 milliárd font prémiumot jósolt 2009 végére a londoni bankosoknak, 70 százalékkal kevesebbet a 2006-os karácsonyi szezonban kiosztott eddigi prémiumcsúcsnál.

A ház becslése szerint abban az évben a City befektetési bankárai 8,8 milliárd font összjutalmat vihettek haza. A cég jelenleg érvényes előrejelzése szerint a citybeli prémiumösszeg még 2012-ben is csak a 48 százaléka lesz a három évvel ezelőtti csúcsnak. Más nagy londoni elemző házak már az áprilisban kezdődő új pénzügyi évre is súlyos államháztartási hiányt várnak Nagy-Britanniában.

Az Ernst & Young könyvvizsgáló cég ITEM Club nevű gazdasági előrejelző részlegének Londonban kiadott új prognózisa szerint a brit kormány nettó hitelfelvételi igénye 2009/2010-ben eléri a 180 milliárd fontot, ami az arra az évre becsült brit GDP-érték arányában 12,6 százalékos költségvetési hiánynak felel meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik