Nagyvilág

Elfoglalták Kréta központját a tüntetők

Rendőrökkel csaptak össze, és megszállták a városházát kedd este tüntető anarchisták Kréta közigazgatási központjában, Iráklióban.

A görög média szerint az anarchisták tiltakozó menetet szerveztek Iráklio központjában, követelve a tavalyi decemberi zavargások idején letartóztatottak szabadon engedését. A demonstráció erőszakba torkollott, az anarchisták összetűztek a rendőrség egyik elitegységével, amely könnygázt vetett be ellenük. A csetepatéban károk keletkeztek a környékbeli üzletekben és a parkoló gépkocsikban.

A rendőrségi fellépés után a tüntetők meghátráltak, majd újraszerveződtek, és behatoltak a városháza épületébe, amely ablakaiból kövekkel dobálták az épület köré vont rendőrkordont. A helyszínre érkezett a város polgármestere, Iannisz Kurakisz, aki távozásra próbálja rábírni a tüntetőket.

Tavaly decemberben zavargások söpörtek végig Görögországon, így Krétán is, miután rendőrök lelőttek egy 15 éves fiút. A két hétig tartó zavargásokban az ország több városában üzlethelyiségek és bankfiókok százait rongálták meg, károk keletkeztek kormány- és középületekben is, számos gépkocsi leégett. Azóta mindennaposak Görögországban a támadások bankok, autószalonok és gépkocsik ellen, jobbára Athénban és Szalonikiben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik