kosárlabda

A pécsi együttes honlapja szerint a válogatott játékos egy évre igazolt a következő szezontól Rátgéber László által vezényelt Fenerbahcéhoz, majd jövőre visszatér Pécsre, és kitölti még két évre szóló szerződését. “Hosszas vívódás után a török Fenerbahce ajánlatát választottam, melyben nagy szerepet játszik, hogy Rátgéber László lesz a vezetőedző, aki ismer engem, tisztában van a tudásommal, [...]
2010. 05. 28. 09:27
A tavalyi döntős Orlando Magic ismét nyert a vendég Boston Celtics ellen, és ezzel szerdán 3-2-re szépített az NBA Keleti főcsoportjának fináléjában.
2010. 05. 27. 08:45
A 45 éves milliárdos – aki az első külföldi klubtulajdonos az NBA-ben – kifejtette, ha minden a tervek szerint halad, akkor a mostani sereghajtó jobb esetben jövőre bejut a rájátszásba és minimum egy, maximum öt év múlva bajnok lesz. “A terveimről nem beszélhetek, mert akkor meg kell ölnöm önöket” – mondta újságíróknak viccelődve Prohorov, aki [...]
2010. 05. 20. 09:29
Olvasói sztorik