Sport

West ismét Kelta lett

Sokan temették a kiöregedőben lévő Bostont, a Celtics vezetősége azonban ügyesen igazolt a nyáron.

Danny Ainge, a Boston általános igazgatója eddig is arról volt híres, hogy nagyokat tud húzni az átigazolási szezonban – korábban a háromszoros All-Star Antoine Walker, valamint két éve Kevin Garnett és Ray Allen megszerzése is az ő „lelkén szárad”, a csapatból pedig szemvillanás alatt keleti élmenőt varázsolt ismét –, ezen a nyáron sincs ez másként.

A csapat legutóbb Delonte Westet szerezte meg, aki ugyan balhés életéről a legismertebb, azonban Doc Rivers személyében egy határozott edzőt kapott, Garnett pedig híres a csapattársak feltüzeléséről.

A 27 éves kosarast egyébként épp a Celtics draftolta 2004-ben, majd egy év seattle-i kitérőt követően Lebron James oldalán játszott a Cleveland Cavaliersben. Karrierje során 10 pontot, 3,1 lepattanót és 3,7 asszisztot átlagolt az alapszakaszban meccsenként.

A két O’Neal (Shaquille és Jermaine) érkezésével már így is jelentősen erősödött a gárda nyáron, West megszerzésével pedig újabb hasznos zongoracipelő került a rotációba, aki hasznos tagja tud lenni a csapatnak.

Westet 2009 szeptemberében kapcsolta le a rendőrség háromkerekű motorjával, az igazoltatásnál pedig egy 9 milliméteres Berettát, egy .357-es Magnumot és egy Remington 870-est találtak nála. Az elhúzódó ügyben 2010. július 15-én jött el a fordulópont, ugyanis beismerte vétségét, amiért elektronikus megfigyelés alá helyezték, emellett próbaidőn van, 40 óra közmunkát kell elvégeznie, phszichológiai vizsgálatokra kell járnia, és tíz NBA-mérkőzésről eltiltották.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik