A vádiratban is szereplő vízparti nyaraló kertjében parkol a végrehajtói kar volt elnökének korábban „eltűnt” Mercedese is. Schadl az ott töltött vakáció ideje alatt négynaponta egy napot lefaraghat a későbbi esetleges börtönbüntetéséből.
Hiába ítélték el, egyelőre nem kell börtönbe vonulnia a minisztériumokon átívelő korrupciós botrány kulcsfigurájának, akinek érdekeltségében egy több százmilliós katamaránt is találtunk, mely az Adriai-tenger egyik kikötőjében áll.
Az üzente a kormányfőnek: szedje össze a bátorságát, beszéljen a magyar emberek valódi problémáiról, amiket ő is okozott, és ne bújjon tovább két nő szoknyája mögé!
Hat ügyész lemondott, miután a Trump-kormány igazságügyi minisztériuma beavatkozott Eric Adams korrupciós ügyei miatt indított eljárásba. Eddig úgy tűnt, hogy a New York-i főpolgármester akár több évtizedre is börtönbe kerülhet, most azonban a vádak ejtéséért cserébe olyan engedményeket tesz a kormányzatnak, amelyre egy évtizede nem volt példa.
A korrupcióval vádolt Schadl György nem dolgozhat végrehajtóként, de az irodája által termelt gyakran százmilliós nyereség 90 százalékát továbbra is megkapja.