kézilabda bajnokok ligája
Kisorsolták az elődöntős párharcokat.
Hét lövésből hét gólt ért el Bánhidi Bence, mégis csalódott, mert a Szeged nem jutott négy közé a BL-ben. Elmondta, miért és azt is, hogy egy korábbi szegedi csinálta a hangulatot az ellenfélnél.
Az európai szövetség összegyűjtötte a BL-negyeddöntők legszebb pillanatait, a bakonyiak mellett a Szeged kapusa is főszerepbe került.
Korábbi játékosa üvöltözött Juan Carlos Pastor után.
Az idegenbeli hatgólos előny után fél lábbal a négyes döntőben a magyar csapat.
A korábbi magyar szövetségi kapitány klubcsapata leszállította a szezon egyik legnagyobb meglepetését.
Elég borúlátóak a BL-visszavágó előtt.
Ezek után csoda kellene a visszavágón.
Valahogy így kell beszállni egy meccsbe.
Fél lábbal már a kölni négyes döntőben van a magyar csapat.
Idén már kétszer is legyőzte következő ellenfelét a címvédő.
Sima előnyt herdáltak el a győriek egy 13 perces rövidzárlattal.
Szörnyen nehéz helyzetből várhatja a visszavágót a Ferencváros.
Higgadt, precíz, látványos. Nagyszerű gólt dobott a Metz játékosa.
A Metz idegenben került ötgólos előnybe.
Kettős győzelemmel tudta le a nyolcaddöntőt a Szeged a kézilabda BL-ben.
Dejan Manaskov egy lerohanást fejezett be káprázatosan.
Elképesztő mélységből jött vissza a tavalyi döntős.
Magabiztosan verte a Sportingot a magyar csapat a visszavágón is.
Az edzők által összerakott álomcsapatba három győri is bekerült.
Lezárult a jövője körüli kavarodás, nem megy sehová.
Pedig a félidőben még a portugálok vezettek.
Nem volt jó meccs, de az eredmény pompás.
Háfra Noémi nem tudott hibázni a Ljubljana ellen és a Rosztov Dontól sem fél.