kés

A férfi azt mondta, azért lett ideges, mert megzavarták az ebédjét. A játszótérről mindenki futva menekült, pillanatok alatt kiürült, és csönd lett. Valaki hívta a rendőröket, a nyugdíjas férfit a lakásán fogták el. Vallomást tett, azt mondta a látszat ellenére szépen szólt rájuk. Ellene fegyveresen elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.
2010. 09. 15. 11:25
Az esetet észlelő, szolgálaton kívüli rendőr azonnal a férfi után eredt – mondta a hétfői bűnügyről a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Szabó Zita százados tájékoztatása szerint az időközben a helyszínre érkező járőrök felszólították az elkövetőt, hogy tegye le a kést, de ő erre nem reagált. Végül a férfit testi kényszerrel a földre vitték és megbilincselték. [...]
2010. 07. 13. 13:16
A 23 éves férfi péntek reggel háromnegyed nyolckor ment be – arcát sísapkával takarva – a töltőállomásra, ahol előbb a bevételt, majd a kutas kocsijának a kulcsát szerezte meg egy húszcentis pengéjű késsel fenyegetőzve, ezt követően a zsákmányolt autóval elmenekült – – mondta Kocsis Tünde alezredes, szóvivő. A kutas értesítette a rendőröket, akik váratlan segítséget [...]
2010. 07. 02. 12:59
A sértett lakásába vasárnap hajnalban hatolt be egy maszkot viselő férfi, pénzt követelt tőle, és többször megütötte, végül kisebb összeggel távozott – mondta Daubner Gabriella, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezetője. A nő orrcsonttörést szenvedett, jelenleg is kórházban ápolják.
2010. 06. 21. 10:32
Olvasói sztorik