Szórakozás

Fiatalokat akartak megkéselni hajléktalanok Székesfehérváron

Késsel fenyegettek meg két fiatalt, mert nem adtak nekik cigarettát.

November 12-én este fél hétkor hívta a rendőrséget, az egyik fehérvári áruház elől egy 19 éves fiatalember. Elmondta, hogy 18 éves barátjával együtt a boltból jöttek ki, ahol cigarettát vettek, amikor két hajléktalan férfi mellett mentek el, akik közül az egyik egy szál cigarettát kért tőlük. Majd, amikor mondták neki, hogy nem adnak, akkor a férfi egy százast kért tőlük. Erre mind a két fiú azt válaszolta, hogy dolgozzanak meg érte. A két hajléktalan mindegyike ekkor egy –egy kést vett elő, és szitkozódni kezdtek, illetve azzal fenyegették a két fiatalt, hogy megszurkálják őket.

A szolgálatban lévő járőrök azonnal a helyszínre siettek, sikerült megakadályozniuk, hogy a két férfi sérülést okozzon a fiatalokon. A hajléktalanok, meghallva és meglátva a szirénázó rendőrautókat megpróbáltak elmenekülni kerékpárjaikkal a helyszínről, de a járőröknek sikerült elfogniuk őket.

Egyiküknél egy hét cm-es pengehosszúságú kést találtak a rendőrök, míg a másiknál egy több funkciós bicskát. Ezen kívül egyikük azt nyilatkozta, hogy egy konyhakést a közeli csatornába dobott menekülés közben. Ezt ugyan nem sikerült a rendőröknek megtalálniuk, de a másik két eszközt lefoglalták tőlük.

Miután előállították őket a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ott “felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetése” miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket a nyomozók. Vallomást egyikük sem tett. Jelenleg szabadlábon védekeznek- mondta el a Fehérvár24-nek Németh-Kész Mónika megyei rendőrségi szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik