Szórakozás

Késsel fenyegetőzve raboltak el egy autót Hajós közelében

Segítségnyújtást kérve állított meg három férfi egy személygépkocsit Miske és Hajós között szombat este, majd a vezető nyakához kést szorítva elrabolták az autót.

Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője közölte: az elkövetők azzal az ürüggyel állították meg az 57 éves sértett gépkocsiját, hogy az ő kocsijuk elromlott.

Amikor a két járművet összekötötték, a sértettet bántalmazni kezdték, majd a torkához kést szorítva saját gépkocsijába ültették, végül egy földúton kiszállították. A férfi a bűncselekmény következtében 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A sértett bejelentését követően Hajós lakott területén kívül a körzeti megbízott megpróbálta megállítani a két autóból álló járműszerelvényt, azonban az elkövetők a rendőri jelzésnek nem tettek eleget, nagy sebességgel elhajtottak Jánoshalma irányába. A vontatókötél elszakadt, ezért az üldözésbe bekapcsolódott járőrök elfogták a vontatott személygépkocsit vezető 25 éves jánoshalmi férfit.

A sértett gépkocsijával elmenekülő két embert is sikerült azonosítani. A rendőrség elrendelte a két, szintén jánoshalmi férfi és az autó körözését.

A szóvivő hozzátette: a kalocsai rendőrkapitányság nyomozást rendelt el csoportosan, felfegyverkezve elkövetett rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik