jogszabály

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter kezdeményezte a legtöbb elfogadott törvényjavaslatot tavaly, három tucatot, ami az összes megszavazott jogszabály hatoda. A parlament munkáját a gazdasági törvényalkotás uralta 2011-ben, a képviselők közül Rogán Antal, a szakbizottság fideszes elnöke jegyezte a legtöbb jogszabályt.
2012. 01. 10. 07:29
Nápoly közelében, Eboliban például 500 eurós (több mint 140 ezer forint) bírság vár arra, aki az autójában csókolózik. Nemrég Vigevanóban, Milano környékén egy párt azért büntettek 160 euróra (43 ezer forint), mert leültek egy emlékmű lépcsőjére. Pedig csak szerettek volna megpihenni kicsit a melegben. A téren máshova nem lehet ülni, a kávézókban pedig rendelni is [...]
2010. 07. 05. 07:05
Szollár Domokos kormányszóvivő elmondta: a módosítás eredményeként életszerűbb szabályok jönnek létre, világosabbá és egyértelműbbé válnak a felelősségi körök, és pontosabb határidőket szabnak meg a légtérhasználati engedélykérelmekre. Hozzátette: az eddigi hét helyett nyolc nappal a tervezett berepülés előtt kell kérelmezni az egyszeri berepülési engedélyt. Új elem az is, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak (NKH) a külügyminiszter [...]
2010. 03. 26. 16:49
Olvasói sztorik