A párt szerint korrupcióellenes plakátjaikra nem a rongálás a helyes válasz, hanem ha visszavonulnak a közélettől azok, akik kifosztották a társadalmat.
A szegedi polgármester, az MSZP miniszterelnök-jelöltje egyszerre rontott neki Gyurcsány Ferencnek és a gazdagoknak. Új szavazókat viszont egyelőre nem hozott, az ideje pedig fogy.
A Magyar Idők hol gestapós módszereket emleget a HírTV-vel kapcsolatban, hol azt állítja, lázadnak a televízió dolgozói Simicska miatt. Megpróbáltunk utánanézni, mi igaz ebből.
A politológus szerint a háború Simicska és Orbán között elkerülhetetlennek látszik, és a miniszterelnöknek arra kell készülnie, hogy komoly sebeket kaphat. Nem biztos, hogy politikai értelemben halálosat, de ez sem kizárt.
Mit jelent a gyakorlatban, hogy Simicskáék milliméterenként fogják levágni Orbánék péniszét? És mi várható attól, hogy a milliárdos immár nyilvánosan is beállt a Jobbik mögé? Valóban terhelő dolgokat is mond majd?
Toroczkai László szerint "rendszerváltozás csak úgy lehet, ha Soros minden csápját levágjuk, a méregkeverő egyetemét és agymosó médiumait éppúgy, mint a törvénytelen és erőszakos migrációt segítő szervezeteit".