A humorista szerint a koronavírus-járvány első három hullámában meghalt 30 ezer áldozat fele ma is élhetne, ha a kormány időben hozott volna meg intézkedéseket.
Pusztító következményekkel fenyegető klímaváltozás, halálos járványok – a középkori elődeinket aggasztó problémák nem is különböztek sokban a mieinktől.
Kifejezetten rossz a kutatói közösség kapcsolata a társadalommal, ezért lenne kulcsfontosságú a tudománykommunikáció fejlesztése. Interjú Rózsa Lajos evolúcióbiológussal, aki mesekönyvet is írt az állatrendszertanról.
Tömeges felmondásra nem, de jelentős orvos- és ápolóhiányra kell készülni a negyedik hullámban – mondta a 24.hu-nak Álmos Péter. A MOK alelnöke szerint nem a hálapénz kivezetése, hanem az erőforráshiány miatt van kevesebb műtét. Interjú.
A fejlett országban több harmadik oltást adtak be, mint amennyit Afrikában egy év alatt összesen. A kórokozó így még új kihívások elé fogja állítani a világot, nagyjából most járhatunk a pandémia felénél.