japán
Japánban sikeresen útjára bocsátották azt a rakétát, amely egy megfigyelő műholdat állított Föld körüli pályára.
2014. 05. 24. 13:01
Vizelethajtóval felütött sütiket adott áldozatainak, majd nem engedte ki őket a taxiből, és videóra vette, ahogy a hátsó ülésre pisilnek.
2014. 05. 10. 09:25
A madár a veszélyeztetett faj első harmadikgenerációs egyede, amióta az utolsó vadon élő példány 2003-ban elpusztult és 2008-ban ember nevelte példányokat kezdtek el visszaszoktatni a természetbe.
2014. 05. 08. 15:37
A havonta megszokott egy-két erős földrengés helyett áprilisban 13-at regisztráltak és úgy tűnik, a Föld nem is akar megnyugodni.
2014. 05. 05. 16:00
Halálos áldozatokról nem érkezett hír, és szökőárriadót sem kellett elrendelni, de a sajtójelentések 17 könnyebb sérültről tesznek említést.
2014. 05. 05. 06:37
Japán vízumkorlátozást rendelt el 23 személy ellen az ukrajnai válságba való orosz beavatkozás miatt.
2014. 04. 29. 15:06
Az amerikai elnök csak a menü felét ette meg, és inkább a problémás témára tért át.
2014. 04. 24. 10:18
A szamurájok leghíresebb fegyvere, a híres japán kard, a katana, de azt tudta, hogy a testüregükből feltörő gázok is harcra termettek?
2014. 04. 24. 06:19
Az emberi érzelmeknek a szem által történő kifejeződését leplező szemüveget talált fel egy japán kutató: a lencséken látható műszemek pont az ellenkezőjét mutatják, mint amit az agy gondol.
2014. 04. 23. 21:48
Barack Obama amerikai elnök megérkezett szerdán Japánba, nyolcnapos ázsiai látogatásának első állomására.
2014. 04. 23. 14:33
Oroszország 2016-ra jelentősen megnöveli katonai jelenlétét a vitatott hovatartozású Kuril-szigeteken.
2014. 04. 18. 18:16
Túl jók a dél-koreai plasztikai sebészek. Olyannyira, hogy a külföldi pácienseket csak nehezen engedik haza, mert nem hasonlítanak az okmányaikban szereplő fényképekre.
2014. 04. 16. 12:20
Újra használ atomenergiát Japán, miután Abe Sindzó kormánya elvetette az elődje alatt elfogadott energiapolitikai koncepciót.
2014. 04. 11. 10:31
A tokiói Waseda Egyetem, egy volt diákja publikációit érintő botrány miatt, az összes - mintegy 280 - doktori disszertációt átvizsgálja, amely a felsőbb és mérnöki tudományok intézetében eddig született.
2014. 04. 07. 18:00
Elsőre bizarrnak tűnik az édes pizza, fehércsokoládéval a tésztán, de a japánoknak ízlik.
2014. 04. 03. 20:35
A harminckét éves tolvajt őrizetbe vették, a Nintendo mellé pedig még öt játékot is ellopott a kisgyerektől.
2014. 04. 03. 17:14
A hágai Nemzetközi Bíróság hétfőn elrendelte, hogy Japán átmenetileg hagyjon fel bálnavadászattal.
2014. 03. 31. 15:16
Japán másodjára is legyőzte az U18-as hokiválogatottat a káposztásmegyeri Jégpalotában.
2014. 03. 29. 20:11
Amikor nem igazán lehet eldönteni, hogy egy baleset áldozata hihetetlenül szerencsés vagy hihetetlenül peches.
2014. 03. 28. 11:42
A magyar válogatott 4-3-ra kikapott a japán csapattól csütörtökön a budapesti U18-as női jégkorong-világbajnokságon, a bentmaradást jelentő hetedik helyért zajló párharc első mérkőzésén.
2014. 03. 27. 21:42
Negyven gépet kért Japán az amerikai gyártótól, 14 milliárd dollár étrékben.
2014. 03. 27. 14:41
Új DNS-bizonyíték alapján elrendelte egy japán bíróság egy több mint 30 éve halálsoron lévő férfi szabadon bocsátását, akit emberölés minősített esete miatt ítéltek el.
2014. 03. 27. 08:43
Egy japán férfi, vagyis inkább tinédzser, mert mindössze húsz éves, egy év alatt több mint harmincmillió forintot hagyott ott a plasztikai sebésznél.
2014. 03. 26. 17:00
