Izrael biztonságpolitikai gondolkodását továbbra is az elrettentés igénye határozza meg. A jemeni húszik esete ugyanakkor épp azt igazolja az eddigieknél is világosabban, hogy ez a stratégia nagy valószínűséggel már nem működik.
Fegyveres férfi ejtett túszokat a Procter & Gamble vállalat egyik törökországi üzemében csütörtökön tiltakozásul Izrael gázai övezeti hadjárata ellen, jelentette a Demiroren török hírügynökség.
Joe Biden amerikai elnök a Nemzeti Imareggelin beszélt az amerikai fővárosban, ahol a három Jordániában meghalt amerikai katona emléke előtt tisztelgett.
Ukrajna közlése szerint egy különleges művelet során megsemmisítették Oroszország Fekete-tengeri Flottájának egyik orosz rakétahajóját a megszállt Krím-félsziget partjainál, írja a BBC.
Az Al Jazeera szerint a Hamász által működtetett gázai egészségügyi minisztérium közölte, hogy harmincezer ember maradt étel és víz nélkül a Nasser melletti oskolákban Hán Júnisz városban.
Jordániában mintegy három tucat újságíró, ügyvéd és emberi jogi munkás ellen vetettek be a az izraeli NSO Group által gyártott Pegasus kémprogramot, írja a Guardian.
Izrael máris figyelmen kívül hagyta az ENSZ Nemzetközi Bíróságának múlt heti döntését azzal, hogy pár nap alatt újabb több száz civilt ölt meg a Gázai övezetben – közölte szerdán a Dél-afrikai Köztársaság külügyminisztere.
Eszkalálódhat-e a helyzet a Vörös-tengeren, ahol egyre gyakoribbak és hevesebbek az összecsapások a húszi lázadók és a nyugati államok között? Vagy ezen már túl is vagyunk?
Tel Avivban a Túszok terén a Hamasz által október 7-i támadás során elraboltak családjai egy nagy Hamasz-alagút utánzatot állítottak fel, hogy felhívják a figyelmet szeretteik sorsára, a túszokat 100 napja tartják fogságban - írta a The Times of Israel.
A vörös-tengeri konfliktus elhúzódása és a közel-keleti feszültségek fokozódása azzal a kockázattal jár, hogy pusztító hatással lesz a világgazdaságra, figyelmeztetnek vezető közgazdászok.
Az amerikai hadsereg péntek éjszaka csapást mért egy húszi radarállomásra Jemenben – jelentette be szombaton az amerikai fegyveres erők központi parancsnoksága (Centcom) az MTI ismertetése szerint.
Izrael egy Katarral megkötött megállapodás alapján gyógyszereket küldhet a Gázai övezetbe a csaknem száz napja a Hamász iszlamista terrorszervezet fogságában lévő izraelieknek, jelentette be péntek este az izraeli miniszterelnöki hivatal.
Jemen nemzetközileg elismert kormánya pénteken közölte: a húszi lázadókat tartja felelősnek azért, hogy az országot „propagandacéllal" katonai konfliktusba rángatták bele.
Recep Tayyip Erdogan, Törökország elnöke azt mondta, hogy a jemeni hútikra mért brit légicsapások aránytalanok voltak, és Nagy-Britannia vérfürdőt szeretne csinálni a Vörös-tengerből.