Hetilap: Pénzügyek

A Montina BV 15 dolláros ajánlatát elfogadó részvényeseknek január 24-én délután 3 óráig kell papírjaikat a CA IB Értékpapír Rt. Keler-számlájára transzferálniuk. A forintban kapott vételár a dollárárfolyam alakulása miatt az elfogadás idejétől függően eltérő lehet, hiszen a 15 dolláros részvény forintosított árát az elfogadás napján érvényes devizaeladási kurzuson számítják.
2000. 01. 19. 00:00
Az idén a teherfuvarozók, az autókereskedők, a villamosenergia-iparban tevékenykedők számíthatnak az adóhivatal kiemelt figyelmére, de erősítik a kisebb egyéni és társas vállalkozások feletti kontrollt is.
2000. 01. 19. 00:00
Csaknem 24 százalékos árfolyam-emelkedésével az elmúlt hét egyik legjobb teljesítményét nyújtotta az Egis részvénye. Hétfői 14 ezer 495 forintos árfolyama azonban a több mint két éve elért rekordot nem tudta túlszárnyalni, sőt, napon belül több mint ezer forinttal visszaesett a kurzus. (Az 1996-os év sztárpapírja tavaly 3750 forintos áron is forgott a parketten.) A hirtelen [...]
2000. 01. 19. 00:00
Január 20-án a hazai építőipar novemberi teljesítményét teszik közzé, míg egy nappal később a kiskereskedelmi forgalomét. Utóbbinál az októberi 8,7 százalékos bővülés után pár tized százalékponttal alacsonyabb érték várható. Január 27-én az elmúlt év decemberének foglalkoztatási és munkanélküliségi adatait hozza nyilvánosságra a KSH.
2000. 01. 19. 00:00
Bár semmilyen értékelhető hír nem látott napvilágot a Danubius háza táján, a részvények piaca mégis megmozdult a múlt héten. A hét utolsó két kereskedési napján a 4500 forintos árról közel 10 százalékkal, 4900 forint közelébe emelkedett a szállodavállalat árfolyama, miközben csütörtökön 1,15 milliárd, pénteken pedig közel egymilliárd forint értékben cseréltek gazdát a papírok. Ez pedig [...]
2000. 01. 12. 00:00
A folyó fizetési mérleg hiányának november havi végleges adatát január 18-án teszi közzé a Magyar Nemzeti Bank. A január 3-án megismert előzetes érték a korábbi becsléseknek megfelelő 139 millió dollár volt, míg a múlt év egészére valamivel 2 milliárd dollárt meghaladó hiányra lehet számítani. A háztartások nettó pénzügyi megtakarításának alakulását január 17-én publikálják.
2000. 01. 12. 00:00
Ebben az évben az egymásisal ellentétes hatások lesznek jellemzőek a magyar részvénypiacon az Erste Bank elemzési igazgatójának várakozásai szerint. Egyrészt igen kedvező a kép, amennyiben a magyar makrogazdaság jelenlegi kilátásait nézzük. A legfrissebb adatok szerint Magyarország kiheverte az 1998-as orosz válság hatásait, és ma úgy tűnik, a gazdasági növekedés, valamint a külső és belső egyensúly [...]
2000. 01. 12. 00:00
Kettős mérce: szigorúan szabályozott hazai szereplők, szabadjára engedett külföldi alapok A kapu csak egy irányba nyílik: míg a külföldi alapok eláraszthatják a magyar piacot, ennek a fordítottja lehetetlen A belföldi szereplők versenyhátrányba kerülnek Magyarországon A magyar alapkezelőket külföldi leányvállalat alapítására kényszerítik, az itthoni versenyképesség javítása érdekében A külföldieknél több jut reklámra, s bejáratott nevük is [...]
2000. 01. 12. 00:00
A lehetséges kérőket illetően a Postabank vezetőit egyelőre titoktartási fogadalom köti, Urbán László vezérigazgató-helyettes az elméleti alternatívák felvázolására azonban vállalkozott. RÉGI ISMERŐSÖK. A Postabank eladásakor egyfelől olyan Magyarországon már régen jelenlévő bankok érdeklődésével lehet számolni, amelyek számottevő lakossági üzletággal rendelkeznek, de felvásárlás nélkül aligha tudnák tovább bővíteni ügyfélkörüket. (Piaci elemzők szerint ilyen pályázó lehet például [...]
2000. 01. 12. 00:00
Értékesítette a Synergon Informatika Rt. a korábban felvásárolt Integra Informatikai Rt. többségi tulajdonrészét. A cégnél kedvező fejleményként értékelik, hogy a remélt 50 százalékkal szemben a leányvállalat részvényeinek 98 százalékát sikerült eladniuk, egy, az Integra korábbi tulajdonosaiból álló konzorciumnak. Az eladási árat nem hozták nyilvánosságra. Szalóczy Zsolt, a Synergon vezérigazgatója lapunk kérdésére elmondta, hogy a tranzakció [...]
2000. 01. 12. 00:00
Január 18-án 11 órakor folytatódik a Phylaxia Pharma múlt év december 30-án még a napirendi pontok tárgyalása előtt felfüggesztett rendkívüli közgyűlése. A megvitatásra váró témák között az alaptőke zárt körben történő megemelése és az alapszabály módosítása is szerepelt.
2000. 01. 12. 00:00
Január 13-án teszik közzé az Egyesült Államokban a decemberi kiskereskedelmi eladások adatait. Egy nappal később újabb két, igencsak fontos mutatót hoznak nyilvánosságra. Az ipari termelésnél növekvő ütemű bővülést, az egy hónappal korábbi 0,3 százalék helyett immár 0,4 százalékos adatot prognosztizálnak.
2000. 01. 12. 00:00
INDEX hétfői záró- érték (pont) változás egy hét alatt (százalék) 1998 vége óta (százalék) BUX, Budapest 8 978 + 3,0 +42,3 Dow Jones, New York 11 572 +1,9 +24,3 FTSE-100, London 6 608 – 4,7 +12,4 DAX-30, Frankfurt 6 925 +2,6 +31,9 CAC-40, Párizs 5 646 – 4,6 +36,1 WIG, Varsó 19 852 +9,8 +50,2 [...]
2000. 01. 12. 00:00
Már 1995-ben elkezdődött “valami”: Pitti Zoltán, az APEH akkori elnöke próbálkozott “néminemű” egységesítéssel adó- és vámügyekben – konkrétan az e körbe eső tartozások behajtására, végrehajtására vonatkozóan -, tervei azonban még a pénzügyi tárca szakértői körében sem arattak osztatlan sikert. Felmerült az is: valamennyi meglévő szervezettől függetlenül alakuljon egy új intézmény, azzal a feladattal, hogy megkeresés [...]
2000. 01. 05. 00:00
Megszűntek a járulékokra vonatkozó speciális szabályok, ugyanaz az eljárási rend vonatkozik rájuk, mint az adókra A járulékok esetében is az adókéval azonos a jogorvoslati rendszer A munkáltatók és a kifizetők ugyanolyan gyakran (havonta, negyedévente, évente) kötelesek a járulékokról bevallást adni, mint az adókról A járulékok befizetésének esedékessége a tárgyhónapot követő 12. nap, kivéve az egyéni [...]
2000. 01. 05. 00:00
*Év végi záróérték; **Keddi záróérték INDEX hétfői záró- érték (pont) változás egy hét alatt (százalék) 1998 vége óta (százalék) BUX, Budapest** 8 715 +7,1 +38,2 Dow Jones, New York 11 357 +1,3 +21,9 FTSE-100, London* 6 930 +3,0 +17,9 DAX-30, Frankfurt 6 750 +5,8 +28,5 CAC-40, Párizs 5 917 +7,2 +42,7 WIG, Varsó 18 083 [...]
2000. 01. 05. 00:00
Olvasói sztorik