Hetilap: Infotech

Hazánkban 4-5 ezerre tehető a kereskedelmi Internet-felhasználók száma, és mintegy 20-30 ezerre az egyetemi-kutatóintézeti szféráé. Az előbbiek a szaporodó hazai Internet-szolgáltatók valamelyikén keresztül előfizetési díjért, míg utóbbiak gyakorlatilag ingyenesen férhetnek hozzá az Internet-hálózathoz. Vannak már egészen sikeres Magyarországon készített Web-adatbázisok is. A világ legolvasottabb ötven Web-információs lapja közé bekerült például a Miniszterelnöki Hivatal és a [...]
1996. 03. 06. 00:00
A hazai Internet-rajongók örömére megnyílt Budapesten is az első igazi cyber-kávézó. Az érdekes belsőépítészeti megoldású Fél10 Jazz Klub galériáján kialakított Cyber C@fe a Zenith Data Systems, a Microsoft és a LIAS segítségével jött létre, üzemeltetője az E-Net. 64 kilobit/sec sebességű bérelt vonalas kapcsolattal rendelkezik a Datanet-en keresztül, hat – köztük két Pentium processzoros, multimédiás – [...]
1996. 03. 06. 00:00
Európában több mint 7 milliárd dollár bevételt értek el tavaly dobozolt szoftverek eladásából a forgalmazók, 16 százalékkal többet, mint egy évvel ezelőtt. Ez összesen 4,4 milliárd dollár különböző adóbevételt jelentett az országoknak. Dobozolt szoftvereknek a polcról leemelhető, a felhasználó által egyszerűen üzembe helyezhető, elsősorban személyi számítógépekre, kisebb számban munkaállomásokra készült programokat nevezik. Éppen azért, mert [...]
1996. 03. 06. 00:00
A számítástechnika világának is megvannak a maga “divatdiktátorai”, akik piaci magatartásukkal évekre előre meghatározzák a várható trendeket. Ezek egyike a Compaq is, amely jelenleg a legnagyobb PC-szállító, és az ötödik legnagyobb számítástechnikai cég a világon. A Compaq szokásos februári nemzetközi sajtótájékoztatójára pénzügyi eredményeinek kiértékelése mellé egy meglepetést is tartogatott. A cég ezen a fórumon jelentette [...]
1996. 03. 06. 00:00
Ahhoz, hogy a világ öt pontján dolgozó öt ember alkotta munkacsoport úgy legyen képes együtt dolgozni a számítógépes hálózaton, mintha egy szobában ülnének, a gyors számítógép, gyors hálózat mellé megfelelő szoftverekre is szükség van. Aki a mai személyi számítógépek – ezek 100 vagy annál több megahertzes processzorral működnek, a kisebb teljesítményűek központi memóriája is legalább [...]
1996. 02. 07. 00:00
Magyarországi PC-eladások. A szakértői jóslatok szerint az ezredforduló idején mindössze 4-5 gyártó uralja majd az európai PC-piac 80 százalékát, míg a mai forgalom sokkal megosztottabb. A mai és majdani piacvezetők közül januárban két cég – az Apple és az IBM – tartott sajtótájékoztatót tavalyi magyarországi tevékenységéről. A mostanság nálunk használt mintegy félmillió személyi számítógépből 100-110 [...]
1996. 02. 07. 00:00
“Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes” – jelenti ki Hamlet, hű bizalmasának, az átlagos képességű, viszont tökéletesen normális Horatiónak. Hasonló jóslatot követett el a legnagyobb személyi számítógépszoftver-cég vezére, amikor közzétette jövőt láttató emlékiratait, The road ahead (Egyenesen az úton) címen. Bill Gates, a Microsoft elnöke, vezérigazgatója, és a cég 25 [...]
1996. 02. 07. 00:00
A Siemens 1969-ben kötött először szerződést magyarországi számítógép-szállításra, az SZKI-val. A hetvenes évek derekára a nyugati gépek közül a Siemens számítógépek a legelterjedtebbek közé tartoztak, ahhoz képest persze, amilyen számban akkoriban a nyugati gépek egyáltalán bejuthattak az országba. Bár az a Siemens és a magyar kormány közötti megállapodás, mely szerint a magyar szakemberek szoftvert fejlesztettek [...]
1996. 02. 07. 00:00
A személyi számítógépek közül elsőként a Siemens-Nixdorf gyártmányai nyerték el a környezetvédelem “kék angyal” emblémáját. A számítógépgyár a terméket és a gyártási folyamatot egyaránt igyekezett környezetbaráttá tenni. A környezet kímélése a számítástechnikában is világszerte előtérbe került. Már a számítógépek, nyomtatók, más elektronikus berendezések tervezése, építése során gondolni kell arra, hogy a berendezések működés közben is, [...]
1996. 02. 07. 00:00
A Dataquest piackutató intézet adatai szerint a számítógép és a telefon használatát integráló szoftverek piaca 154 millió dollár értékű volt 1994-ben. A szegmens növekedése elképesztően gyors, a szakértők jóslata szerint 1998-ra eléri a 2,8 milliárd dollárt. Talán a legjelentősebb fejlesztő és szállító e téren a Novell, amely hónapról hónapra újabb eszközökkel lép a piacra, az [...]
1996. 02. 07. 00:00
Amerikában szigorú exporttilalom vonatkozik a rejtjelező eszközökre, egészen mostanáig az Interneten sem volt szabad ilyen programokat közzétenni. Mindennek ellenére hazánkban is sokan használják például a Pretty Good Privacy-t, amely 1991-ben került rá valamelyik nyilvános számítógépre. Ez a program úgy működik, hogy az ember generál két kulcsot annak a nevével, akitől üzenetet vár, a titkos kulcsot [...]
1996. 02. 07. 00:00
A robotkísérletek, a tervezőszoftverek, a térhatású mozikezdeményezések hozadéka az, amit ma virtuális valóságnak, vagy akár a látható, valósághű képzeletnek nevezünk. A virtual reality (VR) képei lehetnek fotóminőségűek vagy elmosódottak, de mindenképpen már a három dimenzió érzését keltik, amelyben valami történhet a nézővel. Tavaly a budapesti Blaha Lujza és a Vörösmarty tereken billegő kék doboz, vagy [...]
1996. 02. 07. 00:00
Készül a kifejezetten az Internetre tervezett szoftverek új generációja. Alapjuk az amerikai Sun Microsystems által kifejlesztett Java programozási nyelv, amely bármilyen operációs rendszerrel és mikroprocesszorral működő számítógépen használható, ezáltal a sok programozó és számítógép-alkalmazó életét megnehezítő inkompatibilitási problémák kiküszöbölhetőek. Az e nyelven írt programok a hálózatokon továbbíthatóak és bárhol futtathatóak. A Javához és dokumentációjához ingyenesen [...]
1996. 02. 07. 00:00
Adataink, szoftvereink elvesztésénél, megsérülésénél bosszantóbb és veszélyesebb dolog kevés adódik számítógép-alkalmazói életünkben, mégis ritkán gondolunk a megelőzésre. Pedig az adatállományok őrzésére, mentésére többféle kivehető, cserélhető háttértároló eszköz és a hozzájuk illeszthető szoftver közül választhatunk. Kezdetben vala a hajlékonylemez – a floppy – , mint a biztonsági adatállomány-másolatok készítésének egyetlen, mindenki számára rendelkezésre álló eszköze. Amíg [...]
1996. 01. 03. 00:00
Az Internet számítógépes világhálózat adta lehetőségek nem lépnek ugyan a hagyományos marketingeszközök helyére, ámde a marketing-mixnek fontos alkotóelemei lehetnek. Az Interneten földrajzi és időkorlátoktól függetlenül elérhető információkat a vásárló interaktív módon kezelheti. Az elmúlt másfél évben világszerte megnőtt azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyeket “Internet-marketing-tanácsadóknak” nevezhetünk. Ezek a cégek arra vonatkozóan nyújtanak szolgáltatásokat, adnak tanácsokat, [...]
1996. 01. 03. 00:00
Novemberben megnyitotta magyarországi képviseletét a kaliforniai Szilícium-völgyben 20 évvel ezelőtt alapított Tandem Computers, a párhuzamos adat-feldolgozási rendszerű, nagy megbízhatóságú, úgynevezett hibatűrő számítógéprendszereiről ismert cég. Mivel a Tandem gépeit a szuperszámítógépek közé sorolják, sokáig tiltotta a COCOM behozatalukat. Így a nagy számítógépgyártók között a Tandem szinte az utolsó lett, amely budapesti vállalatot alapított. 1992 óta egyébként [...]
1996. 01. 03. 00:00
A videomagnetofon ára 40-80 ezer forint Egyes adattárolók árában benne foglaltatik a vezérlőkártya is, más típusokhoz külön kell megvásárolni Eszköz Adattároló készülékek ára Vezérlő kártya ára Adathordozó költsége Vezérlőszoftver költsége A mentés ideje Merevlemez kb. 30 perc 840 megabájtos (IDE) 5×27 8 az árban az árban 1 gigabájtos (SCSI) 4×39 15-25 az árban 10 2 [...]
1996. 01. 03. 00:00
Szakértők szerint az eddigi legsikeresebb internetes marketing-akció a Pizza Hut nevéhez fűződik, amely vagy másfél évvel ezelőtt bevezette az on line pizzarendelést. A közvetlen haszon mellett óriási ingyenreklámot, jókora hírverést is jelentett az ötlet az étteremláncnak, mert nem volt olyan hét, amikor ne foglalkozott volna ezzel a rendelési módszerrel a rádió, a tévé, valamely újságcikk, [...]
1996. 01. 03. 00:00
Ha arra kíváncsi emberek egy felmérés során megvizsgálnák, vajon a hazai vállalkozások, intézmények számítógépes nyilvántartásai, kimutatásai, címlistái, könyvelési és egyéb adatai közül mennyit tárolnak teljesen védtelenül, a legelemibb biztonsági, adatvédelmi szabályok betartása nélkül, alighanem igen magas százalékos arány lenne a végeredmény. Vannak fogalmak, amelyek a rendszerváltás során a kiöntendő fürdővízbe kerültek: ilyen például a munkavédelem [...]
1996. 01. 03. 00:00
Aki figyelemmel kívánja kísérni az internetes marketingmódszerek alakulását, annak ajánlunk egy angol nyelvű levelezési listát, amely elérhető az “internet-marketing@popco.com” címen. Az erre a címre küldött elektronikus levelet a listára feliratkozott minden érdeklődő megkapja. A listára való feliratkozáshoz azonban nem erre, hanem előbb az “im-sub@popco.com” címre küldjön levelet.
1996. 01. 03. 00:00
Olvasói sztorik